szerződés

03.
13.
20:03
Több százezren megmozdulhatnak, most jönnek az izgalmak

Több százezren megmozdulhatnak, most jönnek az izgalmak

Tízből hat ügyfél nem vizsgálta felül a lakásbiztosítási szerződését, sokan akár 20-30 éves konstrukciókba is beragadnak. Ez azért veszélyes, mert a lakásbiztosítás valódi értékét nem a kötéskor kifizetett díj, hanem az általa nyújtott térítés mértéke és fedezeti köre határozza meg. A kampány végére mintegy 360 ezer lakásbiztosítást cserélnek majd le a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének becslése szerint, reális az esély további 400 ezer szerződés átdolgozására is.

Szerző(k): Horváth Balázs
03.
10.
13:39
A díj is fontos, de erre figyelnek igazán az ingatlantulajdonosok

A díj is fontos, de erre figyelnek igazán az ingatlantulajdonosok

A lakásbiztosítási kampány első hetén négy biztosító vitte az új biztosítások 70 százalékát. Az újonnan megkötött szerződések átlagdíja 38 600 forint volt, az online kötötteké 36 200 forint. Az Insura tapasztalatai szerint a díjcsökkentés igénye mellett az ügyfelek más szempontokat, például az adott módozat feltételeit is figyelembe veszik a választás során.

Szerző(k): H. B.
03.
10.
10:32
Ezért nem mindegy, hogy milyen biztosítást kötünk

Ezért nem mindegy, hogy milyen biztosítást kötünk

Tavaly a lakásbiztosítások átlagos éves díja 17,1 százalékkal nőtt, s elérte a 66,1 ezer forintot, ám a fogyasztóbarát otthonbiztosításokért közel 22,1 százalékkal kevesebbet, csak 51,5 ezer forintot kellett fizetni. A kárráfordítások 2024-ben számottevően nem változtak, így tavaly decemberre a díjak növekedési üteme 2022 év végéhez viszonyítva meghaladta azokat.

Szerző(k): H. B.
03.
03.
09:29
Erősen indult a kampány, sok lakás érintett

Erősen indult a kampány, sok lakás érintett

Komoly érdeklődéssel kezdődött a márciusi lakásbiztosítási kampány. A Netrisknél már az első hétvégén is megugrott az átkötések száma, az ügyfelek 69 százaléka váltott biztosított, 31 százalékuk a jelenlegi biztosítójánál maradt, de kedvezőbb feltételek mellett. Érdemes éves fizetési ütemmel, és átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel rendezni a díjat, így kaphatjuk ugyanis a legkedvezőbb díjakat.

Szerző(k): H. B.
02.
27.
12:18
Elkaszálhatja a Paks II-nek adott állami támogatást az EU Bírósága

Elkaszálhatja a Paks II-nek adott állami támogatást az EU Bírósága

Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint az Európai Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia azt, hogy nem sértette-e az EU-s szabályokat az, hogy a paksi új reaktorok építésével, közvetlen odaítéléssel az orosz Nizhny Novgorod Engineeringet bízták meg úgy, hogy szó sem volt pályázatról, hanem a szerződés része volt, hogy ez a cég kapja a feladatot.

Szerző(k): L. K.