Egyesül az E.ON Hungária Csoport tulajdonában álló három versenypiaci energiakereskedő vállalat, és így októbertől két ELMŰ-ÉMÁSz cég megnevezése "eonosra" változik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJelentős vízszámlatartozást halmoztak fel Nagytarcsa lakói, mert a korábbi fideszes önkormányzat vélhetően kapkodva mondta fel a település vízszolgáltatási szerződését. Azóta nem a kormánypárt irányít a községben.
Szerző(k): Komócsin SándorMinősített NATO beszállítóvá vált a Delta Systems, a Delta Technologies leányvállalata, mely alapján a cégnek mostantól lehetősége van - a minősítési szintje szerinti - NATO Biztonsági Beruházási Programok keretei közt meghirdetett beszerzési eljárásokon részt vennie. Nem sokan mondhatják ezt el magukról Európában.
Szerző(k): Szabó M. IstvánLendületesen növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye júniusban, miután a kínai hatóságok feloldották a koronavírus-járvány legutóbbi hullámának megfékezésére alkalmazott, gazdaságbénító korlátozások jelentős részét.
Szerző(k): Szabó DánielA külföldi munkavállalók alkalmazásának könnyítését tervezi a spanyol kormány a hiányszakmák betöltésére - írta az El País című napilap pénteken. Továbbá lehetővé tennék a külföldi diákok számára a tanulás melletti munkavállalást. A migrációért felelős államtitkárság megerősítette, hogy dolgoznak a külföldiek foglalkoztatásának rugalmasabbá tételén.
Szerző(k): Domokos ErikaKétfaktoros azonosítást vezet be a Yettel, hogy elejét vegye az olyan, harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra történő előfizetéseknek, amelyeket az ügyfelek akaratlanul vagy figyelmetlenségből tettek.
Szerző(k): Szász PéterA Groupe Bruxelles Lambert (GBL) első jelentős egészségügyi befektetéseként felvásárolja Európa vezető orvosdiagnosztikai szolgáltatóját, az Affideát. A tranzakció várhatóan 2022. harmadik negyedévében zárul le - közölte a GBL.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Disney+, a The Walt Disney Company streaming szolgáltatása idén nyártól 42 országban és 11 új területen indul el, Magyarországon június 14. a start dátuma.
Szerző(k): Szász PéterSzámos vitás ügy adódhat abból, ha a fogyasztók megfeledkeznek a felhasználói változások bejelentéséről a szolgáltató felé. A bejelentés elmaradása akár súlyos következményekkel is járhat, és az elszámolási problémákat utólag már nehéz megoldani – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján.
Szerző(k): K. Kiss Gergely