A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tender értéke 11,15 milliárd forint.
Szerző(k): Herman BernadettJászai Gellért, a 4iG nagytulajdonosa, a társaság elnök-vezérigazgatója örül annak, hogy Mészáros Lőrinc tőzsdei befektetőként jelen van vállalatában, és büszke arra, amit az elmúlt három évben közösen felépítettek - olvasható a Figyelő csütörtöki számában az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA 4iG Nyrt. és a Magyar Telekom Nyrt. megállapodott a T-Systems Magyarország Zrt. eladásával kapcsolatos főbb pontokról - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A felek az ügyletről szóló előzetes megállapodást kedden aláírták. A tranzakció a T-Systems átvilágítását, illetve a hatósági jóváhagyásokat követően idén zárulhat.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarországon legkésőbb 2030-ra létrejöhet az adatalapú közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat - jelentette ki a Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Infoparlament ülésén az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAkár egy egész térség közlekedésének újragondolása is kirakható egyetlen okos parkolásra ráépített modellből.
Szerző(k): Szabó M. IstvánModern Iskola néven digitális oktatási programot indít a T-Systems, melynek keretében ingyenes, továbbképzési kreditet érő online tananyagot kínál a tanároknak, az intézmények számára pedig játékos robotika oktatócsomagot. Ezzel egyidőben a Magyar Telekom kedvezményes mobil hang- és adatot is magába foglaló díjcsomagokat ajánl a pedagógusok számára - jelentette be a vállalat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSokan irigyelhetik Kaposvár lakóit, ahol a városvezetés a modern technológia adta lehetőségek révén jelentős rezsicsökkentést ért el és egyebek mellett elkerült egy 30 százalékos áremelést a tömegközlekedésben - derült ki a T-Systems Magyarország által szervezett konferencián, ahol a települések előtt álló lehetőségeket vitatták meg a résztvevők. A Belügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőinek előadásából kiderült az is, mire készül a kormányzat.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHárom hónapja Zalaegerszegen tesztelik a jelenleginél akár tízszer nagyobb adatforgalomra és lényegesen nagyobb adatátviteli sebességre képes új hálózatot. Eddig mindennel mindent rendben találtak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMagyarországon először mutatott be manővereket 5G hálózaton kommunikáló önvezető járművekkel, valós körülményeket szimuláló környezetben a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, az Ericsson Magyarország, Budapesti Műszaki Egyetem, az iMar Navigation, valamint az APZ Kft. A zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya május 20-i hivatalos átadásán.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna