Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz, az EU-ban nem lesznek olyan szankciók, amelyek az olaj- vagy a gázellátást érintenék - mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szabó DánielNagy évfordulóhoz érkezett Észak-Korea: Kim Dzsongun, az ország vezetője tíz évvel ezelőtt került hatalomra, átvéve elhunyt apjától a stafétabotot az elzárkózó ország élén. Részben ennek kapcsán jelentős tanácskozás kezdődött Phenjanban, amelyen a rezsim újabb fényes győzelmeit készítik elő.
Szerző(k): Komócsin SándorA radikális környezetvédők szerint az ENSZ COP26 globális klímavédelmi csúcsértekezte nem volt több üres fecsegésnél, ám ha benézünk a valóban sok bla-bla-bla mögé, akkor azért láthatunk olyasmit is, ami némi optimizmusra ad okot. Talán mégsem nyiffantják ki szegény Föld anyácskájukat az emberek.
Szerző(k): Komócsin SándorKét és félszer többe került a Fidesz idei kihelyezett debreceni frakcióülése, a korábbi években megszokottnál, ám hogy miért, arra egyelőre nem adtak választ az érintettek.
Szerző(k): Komócsin SándorKiszivárogtatott információk szerint a szokásos évi magyarországi diplomáciai értekezlet vendége lehet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akit magyar kollégája, Szijjártó Péter láthatóan erőteljesen kedvel.
Szerző(k): Komócsin SándorTavaly a járvány miatt elmaradt a kormánypárti politikai elit szokásos szeptemberi kötcsei találkozója, amelynek főszereplője Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Idén lesz közös főzés és kormányfői beszéd is.
Szerző(k): Komócsin SándorJoe Biden amerikai elnök nem utasította rendre Boris Johnson brit miniszterelnököt az Egyesült Királyság és az EU között Észak-Írország ügyében kialakult vita miatt. Ezt kommunikálják a felek, miközben az USA nem engedheti, hogy szövetségesei egymást ütve gyengítsék szövetségi rendszerét. Kezdődik ugyanis az évszázad hatalmi harca Kínával.
Szerző(k): Komócsin SándorA világ legfejlettebb országait tömörítő G7 csoportnak fel van adva a lecke, ha mostani csúcsértekezletükön nem mutatják meg ki az úr a Föld nevű házban, akkor átveheti a kezdeményezést Kína és Oroszország, és kezdődhet a mindenki harca mindenki ellen.
Szerző(k): Komócsin SándorÖsszehívta a Külügyi Tanács rendkívüli ülését Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a napokban kiéleződött izraeli-palesztin konfliktus miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna