A hatóságok aggódnak, a tech cégek pedig nyugtatnak amiért egyre több lakossági panasz érkezik San Franciscóban az önvezető taxik miatt.
Szerző(k): EconomxA Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság beszámolóját, amely szerint a fővárosban tavaly 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest. Egyhangú döntés született arról is, hogy a főváros nem támogatja két járóbeteg-szakellátás állami kézbe adását. A képviselők egyetértettek abban is, hogy fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a közlekedési szabályszegést elkövető taxisok.
Szerző(k): EconomxKitilthatják a budai Várból a szabálytalankodó taxisokat. Szerdán dől el a Fővárosi Közgyűlésen, hogy távol tartsák-e legalább fél évre a tilosban parkoló taxisokat.
Szerző(k): Varga CsengeÚj, a kerületben ingyenesen igénybe vehető szolgáltatással, az Időstaxival segíti mostantól a terézvárosi önkormányzat a kerületben élő időseket.
Szerző(k): EconomxA taxisokat ért erőszakos cselekményekről, a katáról, a munkaerőhiányról, valamint arról is beszélt a Napi.hu podcastjában Metál Zoltán, hogy „alternatív megoldásokra” van szükség a nemfizető utasok ellen. A taxiszövetség első embere szerint újabb áremelésekre lehet szükség, ha tovább nőnek a költségeik.
Szerző(k): Gáll CsongorA Baidu bejelentette, hogy megkapta az engedélyt egy teljesen sofőr nélküli fuvarmegosztó szolgáltatás beindítására. A Google kínai megfelelője a fővároson kívül, Vuhanban és Csungkingban fog vezető nélküli robottaxit üzembe helyezni.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz alapdíj a budapesti taxik hétfői drágulásával a korábbi 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nőtt.
Szerző(k): EconomxJövő héttől emelkednek a budapesti taxis tarifák, amelynek a benzinársapka eltörlése az oka: nő az alapdíj és a percdíj is. Így szinte mindenkit megelőzünk majd a régióban.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMost már nemcsak magunknak vásárolhatunk önvezető autót, hanem taxiként is megrendelhetjük őket az Egyesült Államokban. A robotaxit elsőként bevezető cég vezérigazgatója szerint kevesebb költséggel jár működtetésük.
Szerző(k): Horváth Balázs