Továbbra is tart a taxisok előre be nem jelentett demonstrációja Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésében az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen.
Szerző(k): MTIBár az elmúlt két évben 600 taxi tűnt el Budapestről, a taxisszövetség elnöke szerint erről nem az Uber tehet - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxA nemzeti fejlesztési miniszter az új taxirendelethez kapcsolódóan módosította a személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatások engedélyezési eljárásaihoz kapcsolódóan fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakat, az erről szóló rendelet a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): MTIRetteghetnek az ételfutárok és biciklis csomagkihordók is az Ubertől, amely eddig csak a taxisok életét keserítette meg. A vállalkozás, amely Franciaországban kénytelen volt beszüntetni szolgáltatását és itthon is falakba ütközhet, újabb területeket készül meghódítani.
Szerző(k): Szakonyi PéterSzemélygépkocsival üzletszerűen, ellenérték fejében személyt csak személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállító szolgáltatást folytató vállalkozás szállíthat, utas pedig kizárólag az előírt feltéteknek megfelelő vállalkozás által nyújtott szolgáltatást vehet igénybe - ez a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendelet lényege, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): InforádióA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a taxis tevékenységet szabályozó kormányrendelet tervezetét a szakmai érdekképviseletek vezetőivel egyeztette hétfőn Budapesten - közölte a tárca az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoTúl kevésnek bizonyult a saját tőke.
Szerző(k): EconomxA négyes metró útjára indítását, a közlekedési programok lebonyolítását, a közműcégek állami tulajdonba „segítését” tekinti a legfontosabb feladatainak Tarlós István, Budapest főpolgármestere a következő egy évben. A városvezető szerint a mostani éra számos nehéz terhet örökölt elődeitől, a kármentesítésnek azonban lassan vége. A jövő évi büdzsét még korai volna tervezgetni, az úgyis az állami költségvetés függvényében fog alakulni.
Szerző(k): Tóth Kata, Napi GazdaságA fővárosi taxirendelet szeptember 1-jei életbe lépése miatt nem tervez áremelést az AirportShuttle.hu Zrt. − mondta a Napi Gazdaságnak Antal Mihály, az igazgatóság elnöke, aki azonban azt nem vetette el, hogy idővel változhatnak az árak, annál is inkább, mert tavaly tavasz óta nem emeltek.
Szerző(k): Diószegi József, Napi Gazdaság