A technológia hihetetlen gyorsasággal újítja meg a HR szakmát, ezen belül a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság (VR), és az automatizáció is egyre nagyobb szerephez jut. A gazdasági bizonytalanság miatt 2023-ra némi lassulást jósolnak a szakértők a nemzetközi HR technológiai piacon főként az elmúlt évekhez képest. A középtávú előrejelzések szerint viszont 2030-ra elérheti a 38 milliárd dollárt a globális HR tech piac összértéke.
Szerző(k): Varga CsengeA vállalati belső biztonság növelésére, a nem megfelelően kezelt hozzáférési jogosultságok kiszűrésére és az adatlopásra irányuló informatikai támadások megelőzésére szolgáló szoftver, a TheFence a tavalyi sikeres magyarországi és európai debütálás után, idén februártól Amerikában is elérhetővé vált.
Szerző(k): Varga CsengeTízmilliárd dolláros bevételkiesést okozott a kevesebb iPhone-eladás a technológiai óriáscégnek, amely a vártnál kisebb bevételről számolt. Az Apple adózott eredménye és a bevétele is jelentősen visszaesett az előrejelzésekhez képest a cég december végével záródott pénzügyi első negyedévében.
Szerző(k): Varga CsengeCsalódást keltő eredményeket közölt az Amazon.com Inc., a világ legnagyobb online kiskereskedője csütörtökön közzétett pénzügyi jelentésében. Több mint tízmilliárd dolláros adózott eredmény után három hónappal később már csak párszáz millió dollárnyi hasznot húztak.
Szerző(k): Varga CsengeA forintárfolyam romlása miatt az Apple emeli a magyarországi árakat.
Szerző(k): Varga CsengeAz elmúlt bő egy évtizedben a techcégeket a befektetők elsősorban növekedési potenciáljuk alapján értékelték, tekintet nélkül tényleges teljesítményükre. Most azonban megtorpant az iparág, és egyre gyorsulnak a leépítések az informatikában. Új korszak kezdődik, amelynek során a növekedés hajszolása helyett a tényleges bevétel- és profittermelésre, valamint felhasználói elégedettségre kerül a hangsúly tech-iparban – közölte Eyal Zucker, az Exadel budapesti irodájának vezetője.
Szerző(k): Varga CsengeAz aukciót lebonyolító cég tagadta, hogy a Twitter anyagi helyzete miatt volt szükség arra, hogy több irodai eszközt is értékesítsen San Fransiscó-i irodájából, mindenesetre sikerült széket értékesíteni a kiskereskedelmi ára felett, valamint egy luxus hússzeletelő is új gazdára talált.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA mém részvényekkel ismertté vált aktivista befektetők, Ryan Cohne részesedést szerzett az Alibabában és máris sajátrészvény vásárlást szeretne elérni. Kínában eddig ritka jelenség volt az aktív befektetők beleszólása a cégek irányításába, különösen ekkora óriáscég esetében.
Szerző(k): EconomxA technológiai óriások arra számítanak, hogy 2050-re már a digitális tartalmak 90 százalékát a generatív mesterséges intelligencia szolgáltatja. Ez az irány lesz a következő évek egyik legnagyobb kutatási iránya ezen a területen.
Szerző(k): Economx