Jelölni kell a mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas tartalmakat az Európai Bizottság egyik tagja szerint.
Szerző(k): Varga CsengeÚjabb technológiai szereplő költözik a WING fejlesztésében álló Hungária Office Parkba. A Lightware Zrt. 2023 őszétől foglalja el a parkban található új 7000 négyzetméteres székházát, melyet a WING a bérlő igényeire szabva felújít és korszerűsít.
Szerző(k): Varga CsengeMutatjuk, milyen programokat érdemes mielőbb eltávolítani a számítógépről. Ezek ugyanis lassíthatják a Windows alapú rendszereket, sőt kémszoftvert vagy más kártevőt is telepíthetnek.
Szerző(k): Horváth BalázsA Google Magyarországra is kiterjeszti árvíz-előrejelző felületét. Régóta próbálják kezelni az éghajlati válságot a mesterséges intelligencia segítségével.
Szerző(k): Varga CsengeGeoffrey Hinton felmondott a tech-óriásnál, közben pedig a terület egyre növekvő veszélyeire figyelmeztet.
Szerző(k): Horváth BalázsÁllamalapításának 75. évfordulóját ünnepli a héten Izrael, ám a gazdasági csodáról amelyet az ország produkált manapság kevés szó esik. A tervezett igazságügyi reform, valamint az annak nyomán kialakult tüntetéshullám témája uralja most inkább az Izraellel kapcsolatos beszélgetéseket és cikkeket.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRengeteg pénzt hoz a következő években az 5G technológia fejlesztése a világgazdaságnak. Ráadásul sokkal inkább fenntartható és környezetbarát lesz az új rendszer.
Szerző(k): Horváth BalázsAz egyre elterjedtebb mesterséges intelligencia szoftverek teljesen átalakíthatják a munkaerőpiacot, például csökkenhet a manuális munkaerő igénye. Szakértők szerint azonban a vállalkozásoknak fel kell készülniük az MI alkalmazására a mindennapokban.
Szerző(k): Horváth BalázsMiközben a mesterséges intelligencia alapú szoftverek gyors ütemben fejlődnek, egy szakértői csoport szünetet sürget az elszabadult technológia negatív hatásai miatt.
Szerző(k): Horváth Balázs