Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió megvette az Al Gore volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt által társalapított Current TV kábelcsatornát - írta csütörtökön a The New York Times.
Szerző(k): MTIÁprilisban újabb televíziós csatornával bővül a kínálat, ekkor jelenik meg a magyar nyelvű Euronews.
Szerző(k): Diószegi JózsefA londoni olimpiával, erőszakos bűncselekményekkel, valamint az augusztus 20-ai ünnepségekkel foglalkozott a legtöbbet a média augusztusban - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentéséből.
Szerző(k): MTIA Századvég Médiaműhely elemzése szerint a választókorú lakosság közéleti-politikai tájékozódásában kiemelt szerepe van az MTV műsorainak, annak ellenére, hogy a közszolgálati csatornák közönségaránya elmarad az országos kereskedelmi televíziókétól.
Szerző(k): MTINövelte nyereségét tavaly a luxemburgi székhelyű RTL-csoport: az adózott eredmény 14 százalékkal 696 millió euróra emelkedett.
Szerző(k): MTI-EcoInformációink szerint az RTL Klub a VV5 kapcsán nem adott okot a médiahatóságnak arra, hogy vizsgálatot indítson.
Szerző(k): Diószegi JózsefA Médiatanács tavaly ősszel indított vizsgálatot, majd annak eredményeit követően hatósági eljárást a csatorna Összeesküvők című műsorának adásaival szemben. Az eljárás során kiderült, hogy a TV2 több ponton és többször is megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére és termékmegjelenítésre vonatkozó rendelkezéseit, amelyért a Médiatanács összesen 1 050 000 forint büntetést szabott ki a csatornára.
Szerző(k): NAPITajvani alkatrészgyártó ipari körökből származó értesülések szerint az Apple tévékészülékei a jövő év szeptember végéig megjelennek a piacon.
Szerző(k): MTI-EcoEgy komplex finanszírozási csomag keretében mintegy 68 milliárd forint értékű hitelt venne fel a közmédiumokat tömörítő MTVA. Ebből a Kunigunda úti tévészékház megvásárlására, a közszolgálati média átalakítására és technológiai fejlesztésekre költenének. Az alapnak folyamatban van egy 4 milliárdos hitelfelvétele is.
Szerző(k): Domokos Erika