A visegrádi országok (V4), valamint a kezdeményezéshez csatlakozó Románia és Bulgária közös területfejlesztési stratégiája jó kiindulási pontot jelent ahhoz, hogy az Európai Unió 2014-20-as időszakában az érintett országok ez alapján együttműködve fejlesszék a térséget, és hogy az EU-nál hatékonyan képviseljék a közös érdekeiket - egyebek közt ezt állapították meg a hat ország területfejlesztési minisztereinek keddi budapesti tanácskozásán résztvevők.
Szerző(k): MTIA kormány nemzeti jövőképe számos igen ambiciózus célt tűz ki – az alábbiakból ezekből szemezgetünk.
Szerző(k): EconomxA társadalmi és gazdasági különbségek kimutatható mértékű csökkenéséhez összehangoltabb területfejlesztésre van szükség, ezt célozza a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosítási javaslata, amely a kormány honlapján olvasható.
Szerző(k): EconomxMagyarországon nem is duális, hanem hármas szerkezetű gazdaság alakult ki, ahol lényegében csak a közép-magyarországi régió tudott felzárkózni az uniós átlaghoz, miközben erre még azok a megyék sem képesek tartósan, ahol meghatározó a külföldi tőke jelenléte. A leszakadást az autópályafejlesztések és az uniós források aránytalan elosztása is fokozza.
Szerző(k): Ádám ViktorA kormány pénteki ülésén – támogatva a csődtörvény módosításához benyújtott bizottsági módosító indítványt – arról határozott, hogy a jövőben a sportszövetségekre is terjedjen ki a csődtörvény hatálya. A sportklubok eddig viszonylag nagy szabadságot élveztek, amivel a legnagyobb klubok sokszor vissza is éltek. Cikkünk a szombati NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI