Korlátozta a rizs és a tyúktojás árát az északmacedón kormány, egyben arra kötelezte a tyúktenyésztőket, hogy a tojások 70 százalékát Észak-Macedóniában értékesítsék.
Szerző(k): EconomxOrszágos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el az Agrárminisztérium. Az ellenőrök többek között fokozottan vizsgálják majd a tojás és az édesipari termékek forgalmazását, míg a Nébih laboratóriumában sonkákat, hidegkonyhai készítményeket, valamint tojásfestékeket vizsgálnak majd.
Szerző(k): Varga CsengeA magyar baromfiágazatot is ellehetetlenítené az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal baromfitartásról közzétett ajánlása, amely a nemzetközi és a hazai érdekképviseletek szerint is kizárólag az állatjóléti szempontokat veszi figyelembe, de nem számol a súlyos társadalmi, környezeti és gazdasági következményekkel.
Szerző(k): Nagy KristófA brojlercsirkék és a tojótyúkok ketreces tartásának megszűntetésére tett javaslatot az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság. A szervezet emellett ajánlásokat fogalmazott meg a tartási körülményekre. Az európai baromfiágazat érdekképviseletei tudományosan megalapozatlannak tartják az ajánlást és az árak emelkedésére, valamint a gazdák csődhullámára figyelmeztetnek.
Szerző(k): Nagy KristófMagyarországon is megállt januárban a tejtermékek, a baromfihús és a tojás áremelkedése, követve a nemzetközi piacokat. Az árak az elmúlt egy évben tapasztalt rekorddrágulás alatt elérték az európai átlagot. Jó hír, hogy a fogyasztói árak a következő hetekben akár némileg csökkenhetnek is.
Szerző(k): Nagy KristófNémetországban havi szinten gyorsult a nagykereskedelmi árak csökkenése, míg éves összevetésben lassult az áremelkedés decemberben. A Destatis kedden közli a fogyasztói árak decemberi növekedését mutató végleges adatát. Az előzetes számítások szerint decemberben 8,6 százalék volt az éves infláció a novemberi 10 százalék után.
Szerző(k): Horváth TiborEgész pontosan a tojás héjából. A tojáshéj használata növelheti a kertben a talaj termékenységét, és még fizetni sem kell érte.
Szerző(k): Economx2022. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Eközben a nyugdíjas infláció elérte a 25,2 százalékot. Novemberben is az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben.
Szerző(k): EconomxHétfőtől már a krumplinak és a tojásnak is szerepelnie kell azokon a táblákon, amelyeket az üzletek bejáratánál kell kitenni.
Szerző(k): Csernátony Csaba