A legnagyobb horvátországi turistamágnesnek számító Plitvicei-tavakat is aszály sújtja. Ugyan a Horvátországba látogatók örülnek, ha nem esik az eső, a szárazság azonban kezd visszaütni a turizmusra is.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA nyár első hónapjában 18 százalékkal nőtt a belföldi és 3,5-szeresére emelkedett a külföldi vendégforgalom - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. A Szép-kártya forgalom ugyanakkor nagy mértékben csökkent. Emögött állhat az is, hogy sokan élelmiszert vásároltak belőle.
Szerző(k): Szász PéterA Horvátországba utazó magyarokat sokan "drágaságra" figyelmeztetik részben a forint árfolyama, részben pedig az egész Európát érintő infláció miatt. Egy 10 napos isztriai úton megnéztük néhány termék árát és eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne a helyzet a forintgyengülés nélkül. Az eredmény elkeserítő és nem az infláció vagy a horvát vendéglátósok telhetetlensége miatt.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb szakasszal bővült a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal: az első, június közepén forgalomba helyezett, főváros és Etyek közötti szakasz után szerdától már a Velencei-tóig lehet eljutni kerékpárúton - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel szerdán.
Szerző(k): Domokos ErikaElsüllyedt egy turistákat szállító kirándulóhajó a horvátországi Split kikötőjében, miután az ittas kapitány nekivezette a járművet a partnak kikötés közben - adta hírül a HRT horvát televízió.
Szerző(k): Domokos LászlóMég a kormánypártiak majd tizede is elismerte, hogy visszafogottabb az idei vakáció az infláció és a gyenge forint miatt - idézi a Népszava a Publicus kutatását.
Szerző(k): Szász PéterÚjranyithat az érdi termálfürdő, amelyre még 2015-ben került lakat. Még semmi sem biztos, de "mozgolódás van az épületben" - írja a Termál Online.
Szerző(k): Szász PéterAz olasz sajtó rendszeresen cikkezik a történelmi emlékeket nem tisztelő, azokat rongáló turistákról. Most egy "idegenek léteznek" falfirka miatt robbant ki vita, hogy mégis kinek a dolga a műemlékek biztonsági rendszereinek és a környék kameráinak üzemeltetése.
Szerző(k): Szász PéterA következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 50 százaléka növekedést vár a vendégéjszakák számában, 46 százalékuk stagnálást, és csupán 4 százalékuk vár visszaesést a turizmus minden alágazatára kiterjedő, reprezentatív Turizmus konjunktúra index (tki) júniusi adatai szerint - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), és a GKI Gazdaságkutató.
Szerző(k): Szász Péter