A covid elmúltával napjainkban újra dübörög a túlturizmus (overtourism), a népszerű helyeken (Amszterdam, Barcelona, Dubrovnik, Velence és még sok más városban) hömpölyög az embertömeg. A turisztikai szakértő az Economxnak elmondta: a városok számára mégis léteznek megoldási módok, rendelkezésükre állnak a különféle szabályozási lehetőségek.
Szerző(k): Drávucz PéterVelence betiltja a megafonokat és a 25 főnél nagyobb turistacsoportokat, hogy enyhítse a városban a tömegturizmus hatásait.
Szerző(k): EconomxMagyarországon kívül pedig még száz országba. Volt ahol fogva is tartották. A magyar fővárosban a bejegyzései alapján nagyon jól érezte magát a bangladesi származású utazó-blogger.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA görög hatóságok figyelmeztetést adtak ki a bogaras csalókra, akik ágyi poloskával próbálták elijeszteni a turistákat Görögországból.
Szerző(k): EconomxA Trojena nevű szaúdi síközpont a tervek szerint évente három hónapig áll a síelők rendelkezésére, míg az év további szakaszában vízi sportokkal várja a turistákat, valamint lehetőséget biztosít a hegyi kerékpározásra is.
Szerző(k): Hercsel AdélAz árak emelkedése és a klímaváltozás jelenségei miatt idén – a német és svájci turistákhoz képes – kevesebb osztrák tervez síelős vakációt Ausztria hegyvidékein. A piackutatók szerint ezzel együtt majdnem olyan jó szezonra számíthat az alpesi ország, mint a járvány előtt.
Szerző(k): Thurzó KatalinA legtöbb szuvenír bár kedves ajándék egy nyaralásból hazafelé, ám egyik sem túl tartós. Aruba azonban új szintre emelte a vendégszeretetet.
Szerző(k): Zádori BenceSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a háború sújtotta Gázai övezetben lévő magyarokkal már mind felvették a kapcsolatot, ugyanakkor helyzetük kritikus, kimenekítésük pedig egyelőre életveszélyes vállalkozás lenne.
Szerző(k): EconomxA török férfit a nyomkövető kutya fülelte le.
Szerző(k): Economx