Nagyon kevés fürdőben marad az ünnepi zárva tartás még december 26-án is. Budapesten a nagyobb és ismert fürdők szinte kivétel nélkül nyitva lesznek már.
Szerző(k): EconomxA Kis-Balaton térségében négy települést összekötő, 12 kilométer hosszú új kerékpárút épült 647 millió forintból.
Szerző(k): EconomxŐ az, aki éjszaka személyesen látogatja meg az otthonokat világszerte. Ám hogyan lett ez a szerethető szakállas figura a lappföldi turizmus ékköve?
Szerző(k): EconomxJézus szülővárosát évente 1,5 millió turista keresi fel, ám idén karácsonykor az utcák szinte kihaltak. A gázai háború miatt elmaradnak az ilyenkor szokásos ünnepségek.
Szerző(k): EconomxVan, aki nem akar otthon sütni-főzni, inkább áztatja magát a wellnessben az ünnepek alatt.
Szerző(k): EconomxA szakma szerint szükség lenne a GDP 10 százalékát adó ágazatnak egy komolyabb irányító szervezetre, akár egy minisztériumra is.
Szerző(k): Koncsek RitaKérdés, hogy ez az osztrák munkaerőpiac szezonalitásának köszönhető vagy végleg megváltozott valami. Mindenesetre a decemberi adatok a síszezon kezdetével már reálisabb képet jelentenek majd.
Szerző(k): EconomxTörökországban ér véget a világ egyik leghíresebb vonatútja, az Orient Expressz. Egy másik út, a Dogu Express szintén a világ egyik vezető vasúti célpontjává teszi az országot.
Szerző(k): Economx