Kínai járattal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teherforgalma, a Sichuan Airlines gépe csütörtökön szállt le először Budapesten.
Szerző(k): Varga CsengeImmár teljes szakaszon használható a Balatoni Bringakör. A 205 kilométeres kerékpárút több mint fele pár esztendő alatt megújult, körülbelül bruttó 6,1 milliárd forint értékben. A balatoni térség szempontjából jelentős a kerékpáros turizmus, ezért is támogatja kiemelten a kormány ezeket a fejlesztéseket.
Szerző(k): Varga CsengeHamarosan meghaladhatja a 70 százalékot a hosszabb, több napon át tartó túrákra induló természetjárók aránya. A többnapos túrákra indulók kétharmada szálláshelyen, harmada pedig saját sátorban tölti az éjszakát a Fjällräven legfrissebb magyarországi felmérése szerint.
Szerző(k): Drávucz PéterAggódnak a magyarok is az utazással kapcsolatban felmerülő költségek emelkedése miatt, de kevésbé, mint a régió többi országának lakói. Leginkább az elszálló szállásdíjak zavarják a hazai utazókat, de ennek ellenére utazni fognak.
Szerző(k): Varga Csenge300 millió forintot költöttek uniós pénzből egy leharcolt trafóház helyrepofozására, egy játszótérre és egy kilátóra a Dunakanyarban. A római őrtornyot idéző, turistamágnesnek szánt kilátó alapvetően egy fémketrec, amit egy nagyobb szélvihar már meg is bontott.
Szerző(k): Horváth TiborÚj elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Szerző(k): Varga CsengeA kormány a turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megőrzése érdekében korábban arról döntött, hogy a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt összegeket 2023. május 31-ig lehetséges teljes összegben felhasználni, ezt követően 15 százalékos díj terheli a „bennragadt” összegeket – emlékeztetett pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Szerző(k): EconomxFebruárban a vendégéjszakák száma összességében 0,4 százalékkal csökkent - derül ki a KSH adataiból. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 13 százalékkal zuhant, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 17 százalékkal nőtt.
Szerző(k): EconomxHa álmodtak is valaha arról a Velencei-tó partján, hogy egyszer majd versenyre kelnek a Balatonnal, ma már az ingatlanpiac is azt mutatja: teljesen más szerepet szán e térségnek a sors.
Szerző(k): Varga Csenge