A Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Fertő tó vízállásának jártunk utána az alábbi összeállításban. Rossz és jó híreink egyaránt vannak.
Szerző(k): Sánta AndrásBővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt; a beruházás értéke 365 millió lej (28 milliárd forint), melyből 129 millió (9,8 milliárd forint) uniós finanszírozás - közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége hétfőn közleményben.
Szerző(k): EconomxFelújították a csopaki Víg Molnár Csárda vízimalom-kerekét, így a turisták újra működőképes állapotban láthatják a helytörténeti mementót.
Szerző(k): Fogarasi KittiKülönösen ritka papagájfajjal gyarapodott a debreceni állatkert: a két kéktorkú ara már elfoglalta helyét az idén 65 éves debreceni állatkertben.
Szerző(k): Varga CsengeA régészeti feltárás számos értékes leletet hozott napvilágra az egykori Honvéd Főparancsnokság helyreállításán. Többek között egy középkori ólomplombát és bronzveretet, számos, az itáliai Velencében készült pohár- és palacktöredéket, valamint egy 14. századi aranygyűrűt is találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben.
Szerző(k): Varga CsengeMég csak az első fecskék érkeznek az ázsiai országból, de a korábbi szokásoktól eltérően, már nem kizárólag egy európai körút egyik állomásai vagyunk a sok közül. A főváros mellett Hévíz, a Balaton és Villány is felkészülhet.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKöteles-e tájékoztatni az utazási iroda arról, hogy Rio de Janeiro világhírű panorámája csak az év kisebb részében élvezhető a 700 méter magas Corcovado-hegyről? Mit tegyünk, ha nem megfelelő, vagy egyenesen elmaradt a szolgáltatás? Hogyan bizonyíthatja igazát az utas? Lassan itt a nyár.
Szerző(k): Drávucz PéterJellemzően kitették a telt ház táblát a hosszú hétvégére a szállodák az apartmanok és a vendégházak is szinte az egész országban. A családok többnyire előre lefoglalták szállásaikat, az utolsó pillanatban foglalás nem népszerű, a vendégek 2-3 éjszakát maradnak és tavalyhoz képest húsz százalékos drágulást tapasztalhatnak.
Szerző(k): Koncsek RitaA szomszédos országok közül Romániában 100, Horvátországban 58, Szlovákiában 26 forinttal olcsóbb a benzin. A húsvéti kirándulások alkalmával érdemes odaát tankolni.
Szerző(k): Sánta András