Hétvégi változásokra lehet számítani a szobi, a veresegyházi és az esztergomi vonalon, ahogy a győri és az oroszlányi vonalon is módosul a menetrend március 31-től április 2-ig a MÁV szerint.
Szerző(k): EconomxA vállalkozó inkább a luxusvendégekre menne rá, akik több időt töltenek Budapesten és több pénzt is költenek. Prágát és Bécset hozta fel példaként.
Szerző(k): EconomxIdén tavasszal kiemelt figyelmet fordítanak a hazai erdők védelmére. Főleg a védett, és a leglátogatottabb kirándulóhelyeken számíthatunk majd lovasrendőrök jelenlétére, akik ügyelnek az erdő nyugalmára a budai hegyekben.
Szerző(k): Varga CsengeA több mint 200 éves múltra visszatekintő, 105 szobás hotelben hiába szeretnénk most foglalni, ugyanis zárva tart. Az ígéretek szerint azonban a teljes rekonstrukción után főnixmadárként éled újjá.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA legtöbb vendég vidéken tölti a húsvétot: már most 410 ezer vendégéjszaka-foglalást rögzítettek a magyarországi szálláshelyek húsvétra, ami 11 százalékkal több, mint tavaly. A foglalások 38 százaléka a fővárosba, 62 százaléka pedig vidékre érkezett.
Szerző(k): Varga CsengeTavaly még megfizethető áron adták a lángost a Badacsony Bisztróban a többi balatoni étkezdéhez képest, idén viszont 900 forint alatt nem adnak lángost, mert még az olcsónak számító helyeken is 24-46 százalékos áremelkedés várható.
Szerző(k): Varga CsengeNem csengett le a turizmus pandémia előtt jellemző aranykora, sőt, a kedvező szemléletváltásnak köszönhetően – dacára a geopolitikai feszültségeknek – az elkövetkező időszakban újra felvirágozhat az utazási szektor globálisan és Magyarországon is – vetítette előre a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója a Napi.hu-nak. Rasztovits Dávid szerint idén a munkahelyek száma elérheti a koronavírus-járvány előtti szinteket az ágazatban, amelyhez már megérkezett a patrióta értékrend szerint bevezetendő, digitális technológiák iránti igény a piacon.
Szerző(k): EconomxA koronavírus-világjárvány lecsengése után újra fellendült a turizmus és az üzleti utazások is felpörögtek, ami az előző évhez képest 2022-ben 8 százalékkal növelte az utazási költségeket. Kiszámolták, mennyibe kerül eltöltetni egy napot a világ legdrágább városaiban, ahova üzleti célból érkeznek a világ minden tájáról.
Szerző(k): Varga CsengeHárom év után újra az év légitársaságának választották az Air Transport Awards-on azt a céget, amely most nagy fejlesztésekkel próbálja az ellátási lánc kiszámíthatatlanságát kompenzálni.
Szerző(k): Varga Csenge