Decemberben is a hazai turizmus középpontja szeretne lenni a Balaton. A tóparti vállalkozások fantáziája határtalan, még év végén is egymást követik a programok. Ami fontos, hogy a látogatók éhesen és szomjasan érkezzenek, mert a rendezvények fő témája a gasztronómia.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltEgy friss kormányrendelet jelentősen leegyszerűsíti a SZÉP-kártya használatát: 2023 januárjától az eddigi három alszámla helyett egyetlen számlán rendelkezhetünk majd a SZÉP-kártya juttatásunkkal. Most összefoglaljuk és elmagyarázzuk, hogy 2023-ban az új szabályok értelmében hogyan és mire költhetünk a SZÉP-kártyánkkal.
Szerző(k): Hercsel AdélKözel három év után Kína végre újra megnyitja határait. Ez egyben a kínai turisták visszatérését is jelenti, akik ismét fellendíthetik majd a korábban rájuk támaszkodó vállalkozásokat különösen a szomszédos országokban. A határ újbóli megnyitása jó hír a kínai légitársaságok és utazási irodák számára is.
Szerző(k): Horváth TiborA minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást követően felgyorsulnak a versenyszférában is a bértárgyalások, a legtöbb cégnél emelkedik a fizetés – tudta meg a Napi.hu. A piaci szereplőknél versenyképességi szemponttá vált a bér rendezése.
Szerző(k): Nagy KristófAz utolsó hét foglalásainak köszönhetően már a karácsonyi időszakban is elégedettek lehettek a szállodákat üzemeltető vállalkozások. A január 8-ig meghosszabbított iskolai szünet pedig igazi ajándék volt számukra is, hiszen nagyon sokan döntöttek úgy, hogy családi pihenéssel töltik az újesztendő első hetét.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltA Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Riva's Hotels & Resorts megállapodást kötött a Marriott Internationallel Horvátország első, Mariott Hotels brand alatt üzemeltetett szállodájáról a tengerparti Opatijában – közölte szerdán a csoport.
Szerző(k): EconomxOrszágszerte már 225 ezer előfoglalás érkezett eddig a hazai szálláshely-szolgáltatókhoz az év utolsó hétvégéjére, amely már meghaladja az előző év azonos időszakában lefoglalt vendégéjszakák számát. Így idén az adatok szerint valószínűleg erősebb forgalomra számíthatnak a szolgáltatók, mint egy évvel ezelőtt.
Szerző(k): EconomxA kormány a korábbi 6 pontos intézkedéscsomag után újabb támogatással segíti a gazdaság húzóágazatának számító turizmust; december 23-tól a turisztikai szolgáltatók számára is elérhető a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program - hívta fel a figyelmet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Szerző(k): EconomxAz elmúlt években töretlen volt az érdeklődés a síelés szerelmesei között a hazai sípályák iránt. Mivel az utóbbi években jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a turizmus ezen ágazatában is, sokan döntenek úgy, hogy a téli hónapokban magyarországi pályákon síelnek.
Szerző(k): Sz.Horváth Zsolt