Blénessy László veszi át a 4iG telekommunikációs divíziójának irányítását, egyúttal ő lesz az Antenna Hungária új vezérigazgatója is.
Szerző(k): Herman BernadettA Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 9,0 százalékkal 190,9 milliárd forintra nőtt az idén a harmadik negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Szerző(k): Szász PéterAz európai távközlési cégek tisztviselői kongatják a vészharangot amiatt, hogy áramhiány esetén szünetelhetnek a mobilhálózatok, ugyanis a kontinensen nincs olyan tartalékrendszer, amely meg tudna bírkózni a tartós áramhiánnyal. Megkérdeztük, hogy itthon fennáll-e ez a veszély.
Szerző(k): Szász PéterA Vodafone biztosítja a legmegbízhatóbb mobilhálózatot Magyarországon adat- és hangszolgáltatásban egy friss felmérés szerint - adta hírül a szolgáltató.
Szerző(k): Domokos LászlóHogy, hogy nem a Huawei technológiai óriáscég moszkvai központjának egyes menedzserei hosszú szakmai útra indultak Kazahsztánba, így a vállalatnak nem kell bejelentenie, hogy elviszi a központját az orosz fővárosból.
Szerző(k): Komócsin SándorAugusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese - adta hírül a társaság.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A vállalat nyeresége sem csökkent annyira, mint az elemzők várták, de a kormány által kivetett távközlési pótadónak volt hatása a nyereségességükre.
Szerző(k): Domokos ErikaA távközlési szolgáltató Magyar Telekom szeptembertől megemeli több, elsősorban régebbi tarifa havi és elérési díját, 2023-tól pedig minden évben automatikus inflációarányos árkorrekciót hajt végre - adta hírül a HWSW informatikai portál.
Szerző(k): Domokos ErikaKét kellemetlen kibertámadás is indult rövid időn belül jelentős szlovákiai szervezetek ellen, ám a jó hír az, hogy ezek amennyire tudható, nem jártak adatlopással. Kellemetlenséggel azonban annál inkább.
Szerző(k): Komócsin Sándor