Az Erste Bank hitelkártyával vagy folyószámla-hitelkerettel rendelkező ügyfelei elsősorban olyan nagy értékű termékeket és szolgáltatásokat vásárolnak részletre bankkártyájukkal, amelyeknél az áruhitel eddig is megszokott volt, ugyanakkor már az olyan mindennapi esetekben is igénybe veszik a Mastercard részletfizetést, mint a tankolás.
Szerző(k): Herman BernadettA hiteltörlesztési moratórium október 31-ig változatlan keretek között folytatódik, ezt követően azonban módosított feltételekkel, kizárólag rászorultsági alapon igényelhető a fizetési haladék – hívják fel a figyelmet a Magyar Bankholdinghoz tartozó tagbankok, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank szakértői. Annak tanácsos jelentkezni, aki tényleg rászorul.
Szerző(k): Herman BernadettA nagybankok kétharmadánál drágább lett a legnépszerűbb lakáshitel - írja a Bankmonitor.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy júliusi kamatfordulóval rendelkező forintosított devizahitel kamata 0,28 százalékponttal emelkedik a következő hónaptól. Ez 10 millió forint hitelösszeg és 10 év hátralévő futamidő esetén havi 1300 forintot jelent. A drágulás nem tűnik soknak, ám ha folytatódik, akkor az sokakat érzékenyen érinthet.
Szerző(k): Domokos LászlóLegyen az belvárosi lakás vagy kertes ház, befektetés vagy a család új otthona, az ingatlanvásárlás mindannyiunk életének meghatározó része. Az emelkedő lakásárak mellett sokan vesznek igénybe lakáshitelt, ezért a Bank360 elemzői megvizsgálták melyek a hónap kölcsönei.
Szerző(k): Bank360.huIdén januárban az átlagos jövedelemmel 7,9 millió forint személyi kölcsönt, vagy épp 23,2 millió forint lakáshitelt is fel lehetne venni, a helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Kalkulált a Bankmonitor.
Szerző(k): Molnár CsabaMárciusban ilyen lehetőségei vannak, ha szüksége van néhány millió forintra.
Szerző(k): Bank360.huA következő hetekben kapja meg a változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelek többsége a banki tájékoztató levelét arról, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését - hívta fel a figyelmet kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): Szabó DánielAz átlagos magyarországi adós 40-59 közötti: a kezelt ügyek 51 százaléa köthető ehhez a korosztályhoz, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest - derült ki az EOS-csoport kutatásából.
Szerző(k): Domokos László