A BUX 83,45 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 72 768,53 ponton zárt a szerdai nap folyamán.
Szerző(k): Z. B.Olyan pesszimistává váltak a befektetők az olajárral kapcsolatban, amire még sosem volt példa. Kína nem fogyaszt eleget, Amerika pedig gőzerővel folytatja a kitermelés. A szélsőséges borúlátás azonban pozitív fordulatnak is megágyazhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMinden szem az amerikai jegybankra szegeződik, addig visszafogott árfolyammozgásokkal telik a tőzsdei kereskedés.
Szerző(k): S. V.Legalábbis egy amerikai milliárdos szerint, aki a demokraták elnökjelöltjének győzelme esetében azonnal kivonná a pénzét tőzsdéről. Más kérdés, hogy az ismert spekuláns Trump elkötelezett támogatója.
Szerző(k): T. E.A Waberer's a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei kedden 3940 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 2510 és 4190 forint között változott.
Szerző(k): Horváth TiborPluszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. Az olaj és a gáz ára emelkedett, az aranyé viszont csökkent.
Szerző(k): Vermes ÁdámRendkívül pesszimistává váltak a befektetők a kínai gazdaság kilátásaival kapcsolatban és már rég nem a technológiai szektor a tőzsdei befektetők kedvence. A Bank of Amerika alapkezelői felmérése szerint szinte mindenki túl magasnak tartja a jelenlegi kamatszinteket.
Szerző(k): EconomxBiztatóan rajtoltak nyitáskor az európai börzék.
Szerző(k): Economx