Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke aláírta a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban gyártott termékek behozatali tilalmát elrendelő törvényt. Kína továbbra is tagadja az ujgurok kényszermunkatáborba zárását és az átnevelőtáborok létezését - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Amazon.com körülbelül két évvel ezelőtt kezdte forgalmazni Hszi Csin-ping elnök beszédeinek és írásainak gyűjteményét. Azonban Peking nem akarta, hogy a könyv akárcsak egyetlen negatív értékelést is kapjon, így megszüntették a véleményezés lehetőségét, amiben Jeff Bezos cége partner volt - tárta fel a Reuters.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai kormány és törvényhozás újabb szankciókat vetett ki egy tucat kínai cégre az ujgur kisebbség elnyomásában és az emberi jogok durva megsértésében való részvétel miatt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIsmét felmerült annak a gyanúja, hogy a kínai állam a kisebbségi ujgurok szerveit értékesíti a feketepiacon, amiből jelentős bevételre tesz szert az állam.
Szerző(k): Rácz GergőBár konstruktív együttműködés lenne az Európai Unió érdeke a Kínával való párbeszédben, az Európai Parlament állásfoglalása szerint az éghajlatváltozáshoz vagy egészségügyi válságokhoz hasonló, globális problémák kezeléséről szóló egyeztetések mellett az emberijog-sértésekre is rá kell mutatnia az államszövetségnek.
Szerző(k): Szabó DánielEgy vezető olimpiai tisztviselő, aki azt mondta, hogy "halálosan komolyan veszi" az emberi jogokat, megengedte, hogy sportjótékonysági alapítványa egy csomó pénzt fogadjon el egy kínai sportruházati cégtől, amely a rabszolgamunkások által előállított hszincsiangi gyapotot használja.
Szerző(k): Szabó DánielPeking pénteken felszólította az Európai Uniót, hogy gondolja át a "hibás és egyoldalú" szankcióit, amelyeket Kínával szemben alkalmazott.
Szerző(k): Domokos LászlóA Kína nyugati részén fekvő Hszincsiangban 2017 és 2019 között a közelmúlt történelmének legjelentősebb ismert születésszám-csökkenése volt tapasztalható - derül ki egy ausztrál agytröszt új elemzéséből. Gyakorlatilag megfeleződött a születésszám a területen, ahol független megfigyelők és nyugati kormányok szerint a kínai állam internáló táborokba zárja a muszlim kisebbséget. Peking szerint csak foglalkoztatási és átképzési központok működnek a területen. Sterilizáció, kényszermunka, kötelezett abortusz - ezek mind a háttérben állhatnak.
Szerző(k): Szabó DánielA gyapot ára egy év alatt 60 százalékkal emelkedett a legnagyobb árutőzsdéken. Az eddigi emelkedő trendet leginkább a szárazság és a koronavírus-járvány miatti nehézkes szállítási lehetőségek okozták. Áprilisra viszont új drágulási lendületet hozott, hogy nyugati ruhagyártók - mint a Nike vagy az H&M - bírálták a kínai rezsimet az ujgurok helyzete miatt, elálltak a hszincsiangi beszerzésektől, ami beszűkíti, honnan vásárolhatnak.
Szerző(k): Szabó Dániel