A magyar kormány régi terve válhat valóra.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány három százalék alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia - nyilatkozta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb adócsökkentéseket, adminisztratív könnyítéseket jelentett be Varga Mihály pénzügyminiszter - írja a vg.hu.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány miatti válság elérte az építőipart is, de sok ágazattal szemben eddig kevésbé rázta meg. A nagyberuházások jelentős része még nem állt le, de a hatások már látszanak. Sok területen embereket is tudnának felvenni, amiben nagy segítség lehet, hogy most szakemberek térnek haza kényszerűségből Magyarországra - többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Varga Mihállyal, a KÉSZ Csoport alapítójával, aki elmondta, a vállalatcsoportnál "boldogulási alapbért" vezetnek be a munkatársaiknak, de 20-30 százalékos visszaesésre számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielEgyszeri, 55 milliárd forintos adót vetnek ki a bankokra - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): Herman BernadettA járvány miatt befizetendő 55 milliárd forintos különadót később visszakapják a bankok.
Szerző(k): Csernátony CsabaA jelek szerint a magyar kormány még csak keresi a forrást a hétfőn beígért nagy munkahelymentéshez.
Szerző(k): Domokos LászlóA koronavírus-járvány miatti új gazdaságvédelmi intézkedések mellett a kormány néhány korábbi döntést is meg szeretne őrizni, ilyen az is, hogy két százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Kossuth rádióban.
Szerző(k): Domokos LászlóLehet, hogy 3 százalék, de akár nagyobb is lehet a költségvetési hiány, nem szabad „vaskalaposnak” lenni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Alapvetően át kell tervezni a költségevést a mostani válsághelyzetben, ezen dolgozik a kormány.
Szerző(k): Rácz Gergő