A kormány megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, de szükség esetén készen állnak arra, hogy további intézkedéseket tegyenek - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Szerző(k): Szász PéterMegtartotta első ülését a koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportja - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán az ülést követően kedden este.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása - annak mélysége, elhúzódása - milyen lesz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az Inforádió Aréna című műsorában. Varga szerint a legrosszabb variációt is meg kell vizsgálni.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány kész megadni a gazdasági szereplőknek a segítséget, amennyiben súlyosabbra fordulna a koronavírus okozta helyzet. Ki kell szélesíteni a gazdaságpolitikai mozgásteret, költségvetési és jegybanki eszközökkel egyaránt - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): Rácz GergőA pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tartott előadását követően az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Közgyűlés szerdán határozatban mondta ki, hogy nem támogat olyan változtatást, amely az iparűzési adó szempontjából negatívan érinti a kerületi és fővárosi önkormányzati bevételeket - írja az MTI. A cégek szponzorációs politikájáról is döntöttek.
Szerző(k): Szabó DánielElengedheti a gazdasági kormányzat az iparűzési adóval kapcsolatos átalakítási terveit, amelyek jelentősen csökkenthetnék a települési önkormányzatok forrásait – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A kormány nem aggódik a gyenge forint miatt, újabb állampapírok kerülhetnek forgalomba, veszteséget kell elkönyvelniük a kórházi beszállítóknak, a Budapest Bankot pedig nem lehet tudni, mikor adja el az állam.
Szerző(k): Rácz GergőNem jár majd adókedvezmény a nyugdíjkötvények után. Az újfajta állampapírnál már az utolsó simítások zajlanak - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Mfor.hu-nak és a Privátbankár.hu-nak adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóNovemberi indulása óta már 105 milliárd forintnyi nyomtatott Magyar Állampapír Pluszt vásároltak a magyar családok, az értékesítés 80 százaléka vidéken történt - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Szerző(k): Szepesi Anita