Új fejezet kezdődött az orosz-ukrán háborúban azzal, hogy az orosz hadsereg egységeit visszavonják Herszon megyéből, a Dnyipro (Dnyeper) folyó jobb partjáról a túloldalra, ahol a csatornákkal szabdalt, mocsaras területen védekezésre rendezkedhetnek be. Ezzel ugyanis nem sokat érnek, mert az ukrán tüzérség a nyugati országoktól kapott precíziós fegyverekkel a fejük felett átlőve apríthatja Krímből induló utánpótlási vonalaikat.
Szerző(k): Komócsin SándorNem indul közbeszerzés a jobboldali elitképző, Mathias Corvinus Collegium épületének újjáépítésére. Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy miért törölték az eljárást. FRISSÍTÉS: reagált az MCC.
Szerző(k): Németh GézaA 100a vasútvonal rekonstrukciójának engedélyezési terveztetése, kiviteli tenderdokumentáció elkészítése a Városliget megállóhely és a Kőbánya-Kispest közötti vonalszakaszon megnevezésű közbeszerzést is visszavonta az ajánlatkérő NKK, miután pár nappal korábban a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, valamint a Városligeti elágazás és a Városliget megállóhely közötti szakaszok tervezésére kiírt tendert visszavonta.
Szerző(k): Németh GézaAz ajánlatkérő visszavonta a Nyugati pályaudvarra bevezető vonalszakaszok rekonstrukciójának tervezésére kiírt közbeszerzést.
Szerző(k): Németh GézaA WWF Magyarország, az ország egyik legnagyobb környezetvédelmi szervezete elégedetlen azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az agártárca igyekszik elvenni a sokat kritizált, a fakivágást könnyítő jogszabály élét. A környezetvédők Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét kérik arra, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet. A tarvágást is lehetővé tevő tűzifarendelet elleni petíciót már több mint százezren írták alá.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó DánielA Fertő tavi vízitelep fejlesztésének második ütemére kiírt - megismételt - közbeszerzést eredménytelennek nyilvánította az ajánlatkérő állami Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Az indok: "a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre".
Szerző(k): Németh GézaMiután Orbán Viktor tusványoson elmondott, rasszista kritikákat kapó beszéde miatt lemondott Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, most nyílt levélben jelezte, hogy visszavonja azt, mert megnyugtatták a kormányfő csütörtöki bécsi szavai.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány forráselvonó döntése miatt nem épül meg a Budakalász elkerülő út, továbbá az 51-es számú főút Kalocsa és az M9 gyorsforgalmi út közötti szakasza.
Szerző(k): Németh GézaA békéscsabai labdarúgó pálya rekonstrukcióját a Swietelsky Magyarország Kft. végezheti el, nettó 6 milliárd 923 millió forintért. A nyíregyházi sportcsarnok közbeszerzését viszont visszavonta a beruházó.
Szerző(k): Németh Géza