Végül nem teljesült a munkáltatói oldal követelése, amely 2017-re a kormány 4 százalékpontos ajánlata helyett 6 százalékpontos járulékcsökkentésre tett javaslatot. Kompromisszum született, amelynek következményeként a VOSZ szerint nem kerülhető el a bérinfláció: az áremelés elsősorban a szolgáltatásokban jelenhet meg, de akár a kereskedelemben is.
Szerző(k): EconomxA kormánynak nincs szándéka hozzányúlni az üzletek nyitvatartásának kérdéséhez, de ez még nem jelenti azt, hogy parlamenti képviselők ne élhetnének különböző kezdeményezésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Európai Kereskedelmi Nap ünnepségén, Budapesten.
Szerző(k): MTIKörülbelül két hete egy közös bérstratégiát fogadott el az öt hazai szakszervezeti konföderáció, ám a napokban két nagy szövetség váratlanul kihátrált a javaslat mögül és még a megszellőztetett kormányzati minimálbér-emelési javaslatánál is alacsonyabb igényekkel állt elő. A legnagyobb érdekképviselet azonban kitart. Eközben a munkáltatók elsősorban a kormány közteher-csökkentési tervétől teszik függővé jövő évi bérajánlásukat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTudományos kutatást szorgalmaz az óraátállításról a VOSZ főtitkára. A Mavir szerint spórolunk az évi kétszeri óraátállítással, a Jobbik viszont megszüntetné azt a költséghatékonyabb termelés és a mentális egészség javítása érdekében.
Szerző(k): MTISok kihívást tartogat a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt a 2017-es cafeteriaátalakítás. A cégeknek alaposan át kellene gondolniuk, mit és hogyan módosítanak, ám várhatóan erre sokan nem fognak energiát fordítani. Az új rendszer túl bonyolult, immár alig célzott és nem támogatja az öngondoskodást sem - hangzott el egy szakmai konferencián.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vállalkozók folyamatosan küzdenek a súlyos munkaerőhiánnyal, ezért a szervezet támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát .- adta hírül Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese.
Szerző(k): EconomxAlapvető változások kellenek ahhoz, hogy csökkenjen a magyar dolgozók kivándorlása és ne legyen égető probléma a munkaerőhiány - idézi a Portfolio.hu Dávid Ferenc, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkárának a Hír TV-s nyilatkozatát.
Szerző(k): EconomxBár brit fejlemények igen sok bizonytalanságot okoznak, azért láthatóak azok a folyamatok, amelyek meghatározzák hazánk rövidtávú jövőjét – derült ki a Kopint-Tárki Zrt. és a VOSZ által készített \"A világgazdaság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásai 2016 nyarán” című konjunktúrajelentéséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA SZÉP-kártya rendszerének megtartását pozitívumként, az önkéntes nyugdíjpénztári tagság támogatásának megszűnését az öngondoskodás gyengítése miatt negatívumként értékelték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkáltatói oldalának képviselői a kormány által a parlamentnek csütörtökön benyújtott új cafeteria szabályokat értékelve.
Szerző(k): MTI