Kamatcsökkentésre szólította fel az amerikai jegybank döntéshozóit a Twitter újdonsült tulajdonosa, Elon Musk. Az üzletember szerint a globális válság akár 2024 tavaszáig is elhúzódhat.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn"Vegyék meg egymást!" - ezt üzente még októberben Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a hazai építőipari cégeknek. A javaslat kezd valóra válni, a Duna Aszfalt Zrt. ugyanis megveszi a Dömper Kft.-t.
Szerző(k): EconomxA Reuters összesítette, hogy milyen gazdasági előrejelzéseket tettek közzé a világ legnagyobb befektetései bankjai. AZ elemzők egyöntetűen arra számítanak, hogy a 2023-as év a magas inflációról és az fokozódó gazdasági recesszióról fog szólni.
Szerző(k): Bereznay IstvánMiközben a piacok már igyekeznek az alagút végét látni az idei év megrázkódtatásai után, egyre több figyelmeztető hang hallatszik, hogy komoly válság közelíthet. Komoly nemzetközi intézmények látják ennek kockázatát, a veszély most nem a bankok felől fenyeget, hanem egyszerre több oldalról.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKezdődött a koronavírus-járvány miatt szétszakadt beszállítói láncokkal, folytatódott az energia- és élelmezési válsággal, amit súlyosbított az Ukrajnában dúló háború, majd mindennek nyomán égbe szökött az élelmiszer-infláció. A rezsi és az élelmiszer megvásárlása elnyeli a fogyasztók pénzét, ami immáron elvezetett egy újabb válsághoz, mégpedig a világ ruházati iparának kríziséhez.
Szerző(k): Komócsin SándorAz FTX csődje porrá zúzza azokat az elképzeléseket, hogy csak az állam vagy nagy pénzintézetek "kaszinózhatják el az emberek pénzét" – mondja Pogátsa Zoltán közgazdász legújabb podcastepizódjában, amely a kriptotőzsde összeomlásával és annak összefüggéseivel foglalkozik.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA nagy jegybankok egymás után hozzák a történelmi, nagyobbnál nagyobb kamatemelési döntéseket miközben kétségbeesetten küzdenek a szűnni nem akaró infláció ellen. Ez a dolguk, nincs is más lehetőségük, viszont egyre nagyobb a kockázata annak, hogy mindennek a járulékos hatása egy globális recesszió lesz, aminek beláthatatlanok a társadalmi következményei.
Szerző(k): Rácz GergőMagyarországon mini devizaválság volt, amikor 434 forintot kellett fizetni az euróért, és az árfolyam akár 500 forintig is gyengülhetett volna, ám mostanra megnyugodtak a kedélyek - véli egy befektetési szakértő.
Szerző(k): Komócsin SándorA Tesco 280 ezer dolgozójának kínál fizetési előleget, hogy segítsen a megélhetési válság miatt rájuk nehezedő egyre nagyobb pénzügyi nyomáson.
Szerző(k): Molnár Csaba