Míg Oroszország az ukrajnai háborúval indított el egy válságot a világban, amely például a szegényebb országok élelmiszerhiányával is fenyeget, addig Kína hitelezéssel dönthet be sok szegényebb országot. Az ázsiai állam politikája egy hitelezési válságot hozhat a világba – véli Olaf Scholz német kancellár.
Szerző(k): Szabó DánielEurópa legnagyobb atomenergia-termelője, az Electricite de France (EDF) nukleáris energetikai vállalat erőműveiben rengeteg a meghibásodás. Ez pedig azzal jár, hogy hiányzik az olcsó francia villamos áram, ami fontos volt eddig az európai energiamixben.
Szerző(k): Szabó DánielA kiskereskedelmi különadó nagy részét az élelmiszerláncok adják majd össze. A Napi.hu hipotetikus, a 2020-as pénzügyi adatokon alapuló becslések szerint a 100 milliárd feletti forgalmat érintő 4,1 százalékos terhelésből igencsak nagy, 90 milliárdot meghaladó pluszadó jöhet össze.
Szerző(k): Csernátony CsabaRomániában újabb 1,1 milliárd euró (420 milliárd forint) értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagról állapodtak meg hétfőn a kormánypártok.
Szerző(k): Domokos LászlóA Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS) szerint a nyersanyagárak emelkedése sokkoló hatással van a világgazdaságra, de az 1970-es évekhez hasonló stagfláció megismétlődése valószínűtlen.
Szerző(k): Szabó DánielMegtartotta éves rendes testületi ülését a Magyar Bankszövetség. Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter és Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke is részt vett. Új tagokkal is bővült a testület.
Szerző(k): Herman BernadettVilágszerte a központi bankok abban reménykedtek, hogy a magas inflációs nyomás a globális ellátási láncok zavarainak enyhülésével csökkenni fog. De áprilisban alig tapasztaltak javulást, mivel az új járványkitörések Kínában, valamint az ukrajnai háború meghosszabbította a szállítási időket és felfelé hajtotta a költségeket - derül ki a New York-i Federal Reserve új elemzéséből.
Szerző(k): Szabó DánielA Világbank 30 milliárd dollárt különít el a globális élelmezésbiztonság megerősítését célzó különböző projektekre - áll a szervezet szerdán kiadott közleményében.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Unió 2030-ig akár 300 milliárd eurónyi beruházást hajthat végre annak érdekében, hogy megszűnjön az orosz kőolaj- és földgázfüggőség - közölte szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az EU végrehajtó testületének vezetője elmondta, Brüsszel egy 9 milliárd eurós hitelkeretet is biztosítana Ukrajna megmentésére.
Szerző(k): Szabó Dániel