Hagyományosan a karácsony utáni első nyitvatartási napokon nagy tömegek alakulnak ki, akik az ajándékok egy részét megpróbálják becseréltetni. Vagy azért mert hibásak, sérültek, vagy azért, mert többet is kaptak ugyanabból, netán azért, hogy visszakapják az árukat. Viszont nem mindent köteles bevenni a boltos, mást meg nem kell lenyelnie a fogyasztónak.
Szerző(k): Szabó DánielEl nem adott fenyőfák Debrecenből, az MTI fotósától. Kommentár nélkül.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) összesítése szerint a fogyasztóvédelmi ügyekben eljáró békéltető testületek 2019-ben országosan összesen 10 501 ügyet zártak le, számuk 2020-ben is hasonlóképpen alakulhat.
Szerző(k): Csernátony CsabaBortnyik Sándor "Mértani formák a térben" című festményét vásárolta meg a jegybank 800 ezer euróért, közel 290 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz egyik darált mákkal akadt probléma, ezért lépett a Spar. A termék árát a boltlánc visszaadja az érintetteknek.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzenteste napján csak a 20 órás kijárási korlát nem él, a többi igen, így a 19 órás szabály is marad. 14 óra után non-stop bolt, újságárus sem lehet nyitva. Mások a szabályok némileg 25-én és 26-án.
Szerző(k): Molnár CsabaFelfrissíti flottáját a Volán, a cég a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-től szerzi be új buszait.
Szerző(k): Németh GézaRomlott a német fogyasztók hangulata decemberben, már a harmadik egymást követő hónapban a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet kedden közölt felmérésének tanúsága szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre erősebb az IKEA az online értékesítésben, de továbbra is a hagyományos vásárlásból érkezik a nagyobb bevétel - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Szász Péter