Most Walter Crane, Európa elrablása című festményét vásárolta meg a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank egy magánszemélytől, nettó 240 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz idősek vásárlási idősávja és a korai zárás miatt a megszokottnál is nagyobb tömeg lehet a boltokban karácsony előtt. A bevásárlási hajtásban a szakszervezetek szerint nem praktikus a nyugdíjasok védett időszaka, ezért azt kérik az üzletektől, hogy a tömeg miatt 24-én inkább ne nyissanak ki, mert járványügyi szempontból veszélyes lenne ez.
Szerző(k): Szabó DánielCsaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport - jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József, aki egyébként a Wizz Air társalapítója és elnök-vezérigazgatója.
Szerző(k): Szabó DánielKunetz Zsombor sürgősségi szakorvos, egészségügyi szakértő szerint rendkívül ostoba döntés volt az idősek bevásárlási idősávjának bevezetése és ezt talán már Müller Cecília is látja.
Szerző(k): Szász PéterA Tudatos Vásárlók Egyesülete a szupermarketek és drogériák legnépszerűbb folyékony mosószereit teszteltette laboratóriumban. Néztek hatékonyságot, egészségi és környezeti kockázatokat is. Két terméknek is sikerült 100 százalékot teljesítenie.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz élelmiszer-drágulás miatt sokan az olcsóbb termékek felé mozdulhatnak el, de a tejeknél ez pont nem jó ötlet, érdemes a picit drágábbak felé nyitni. Tejkisokos a Bukszától.
Szerző(k): Csernátony CsabaA koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás - írja az MTI a Magyar Nemzet nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA szavatosság-jótállási szabályozás átfogó módosításának részeként 2021-től a papír alapú mellett bevezetik az elektronikus jótállási jegyet. Ha a tartalma mindenben megfelel a kapcsolódó előírásoknak, akár egy telefonra vagy mobilalkalmazásba letölthető e-számlával is intézhetjük majd a meghibásodott termékek javíttatását - adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Szász PéterA műtárgy-kereskedelemben a december az egyik legerősebb hónapnak számít. Jövő héten szinte minden este lesz valamilyen aukciós esemény, ahol a gyűjtők műalkotásokra, műtárgyakra és könyvekre licitálhatnak. Azok, akik karácsony közeledtével valamilyen jótékony célt szeretnének támogatni, két aukción is vásárolhatnak.
Szerző(k): Axioart