Véletlenül jócskán a fogyasztói ár alatt árulta az egyik beépíthető sütőjét az Electrolux.
Szerző(k): Zádori BenceAz OTP Bank Nyrt. elsődleges alapvető tőkeinstrumentum (CET1) visszavásárlási egyedi engedélyt kapott a Magyar Nemzeti Banktól, amelynek értelmében az év végéig 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni.
Szerző(k): EconomxMaximalizálják a vásárolható mennyiséget.
Szerző(k): Horváth BalázsAz egyik hazai nagybank felmérése szerint a banki ügyeket az ügyfelek többsége már az applikációkon keresztül intézi.
Szerző(k): Horváth BalázsTöbb mint 328 milliárd forint érkezett a kormány bevásárlásokat intéző cégének számlájára, amivel a magyar állam megszerezheti a ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalat 80 százalékát.
Szerző(k): Vermes ÁdámFolyamatos kiskereskedelmi forgalomcsökkenésről számol be az elmúlt időszakban a KSH, így megpróbáltuk kideríteni, összhangban van-e ezzel az, amit a kereskedelmi láncok tapasztalnak. A lapunknak nyilatkozó üzletek szerint a saját márkás termékek felé fordultak a magyarok, és még a tehetősebb vásárlókat is érzékenyen érintette az élelmiszer-infláció.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaAz adóhivatal által működtetett ADÓ traffipax szerint már tudni lehet, hogy kik és hol számíthatnak a legnagyobb eséllyel a január 29-én kezdődő héten.
Szerző(k): EconomxA jól bevált trükk szerint előre kifizettetik az árut, majd jön a hitegetés. A gátlástalanság nem ismer határokat.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz Edenred utalványok még érvényesek, a juttatási kártyákkal viszont már nem lehet fizetni.
Szerző(k): Economx