Tovább bővíti magyarországi bolthálózatát a Lidl, a boltlánc most Győrben nyit újabb üzletet.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzerdától életbe lépett az éjszakai kijárási korlátozás, ennek értelmében éjfél és hajnali 5 óra között néhány kivételtől eltekintve nem lehet kimenni az utcára. Elvileg az éjjel-nappal működő boltokba sem.
Szerző(k): Csernátony CsabaKevesebb mint 60 nap áll rendelkezésére az online kasszát használó magyarországi vállalkozásoknak, hogyha eddig nem tették, most megteremtsék az elektronikus fizetés feltételeit. Az átállás 40-60 ezer kereskedőt, szolgáltatót érint - közölte az OTP Bank.
Szerző(k): Herman BernadettA Siófoki Járási Ügyészség sorozatosan elkövetett csalások miatt emelt vádat azzal a 29 éves nővel szemben, aki összesen 221 sértettet ejtett tévedésbe valótlan internetes hirdetésekkel - jelentette be a Somogy Megyei Főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus-járvány elején tapasztalt pánikvásárlásokat és az ebből adódó termékhiányokat elkerülendő gőzerővel készülnek az amerikai boltok a téli időszakra. Az Amazon a házhoz szállítási időpontok lefoglalását könnyítené meg, a Target pedig 100 ezer embert vesz fel, hogy bírják a rohamot.
Szerző(k): Csernátony CsabaEzúttal három művész alkotásaiból, mintegy 740 millió forintért vásárolt képeket az MNB-Ingatlan Kft.
Szerző(k): Németh GézaMaximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy friss felmérésből kiderült, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett karanténban élő csehek ha lehet, még a korábbinál is jobban odafigyelnek a leértékelési akciókra.
Szerző(k): Barabás JúliaAkár karácsonyi ajándéknak is jó lehet egy robotporszívó, a legjobb készülék kiválasztásához pedig a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjét érdemes megnézni. Ugyanis a legjobb robotporszívó hatodannyiba kerül, mint a legdrágább. Emellett kiderül az is, hol, mire és hogyan érdemes használni a robotporszívókat. Iránytű a Bukszától.
Szerző(k): Csernátony Csaba