Gyanús lett a tartós, több tizmilliós veszteség, továbbá a rengeteg kamuszámla. A NAV százmilliós adóhiányt állapított meg.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsEgyelőre úgy áll a helyzet, hogy a súlyos korrupciós ügyben érintett Völner Pál volt igazságügyi államtitkár gyanúsított társa, Schadl György visszamehet dolgozni korábbi jól fizető állásába, ha a bíróság nem ítéli el.
Szerző(k): Komócsin SándorA súlyos korrupcióval vádolt Völner Pár igazságügyi minisztériumi államtitkár terjesztette elő azt a törvényjavaslatot, ami lehetővé teszi, hogy az jelzáloghitelük törlesztésére képtelenné vált adósokat semmi perc alatt kirakják a lakásukból.
Szerző(k): Komócsin SándorA gazdasági válság miatt egyre több vállalat tart attól, hogy a késő fizetések miatt veszélybe kerül a működésük. Európában a legtöbb cég jogi végrehajtásokkal küzdene a kintlévőségek ellen, ám az ilyen eljárások költségesek, hosszadalmasok és az eredményük is bizonytalan.
Szerző(k): Domokos LászlóA polgári perrendtartásról szóló törvény alapján 2022. július 15. és augusztus 20. között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok - hívja fel a figyelmet az Országos Bírósági Hivatal közleménye. Július 15-én, a bíróságok napján mindenhol szünetel az ügyfélfogadás.
Szerző(k): Domokos ErikaHónapok óta nem kapják meg a fizetésüket a csornai napelemgyár alkalmazottai, pedig a napelemeké a jövő, ezért a gyártásuk jó üzletnek hangzik, feltéve, hogy nem kétbalkezes módon próbálkoznak vele.
Szerző(k): Komócsin SándorA Google oroszországi leányvállalata csődeljárást indít, miután a hatóságok zárolták a bankszámláját, így lehetetlenné vált a cég kinti működése - közölte szerdán a Google szóvivője a Reuters szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÜzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 személy, köztük négy adóhatósági dolgozóval szemben a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.
Szerző(k): Tér DiánaÚjabb két személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), így már 15 gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek – értesült a 24.hu. Jelenleg három személy, köztök Schadl György, a végrehajtói kar elnöke van letartóztatásban.
Szerző(k): Domokos Erika