A legpesszimistább előrejelzések szerint is legalább 150 ezer, devizahitellel rendelkező család él majd a rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztés lehetőségével, de számuk akár ennek a két-háromszorosa is lehet majd - közölte a végtörlesztési törvényjavaslatot jegyző fideszes Rogán Antal hétfői parlamenti expozéjában.
Szerző(k): NAPI, MTI-EcoA pénzintézetek vélhetően elsősorban a rövid futamidejű hitelek visszafogásával védekeznek majd a veszteségek ellen, vagyis a kormányzati intézkedés épp azt a vállalati hitelezést szűkíti, amely nélkül nehéz lesz megteremteni a gazdasági növekedés alapjait.
Szerző(k): Nagy László NándorAkik 180 forintos svájcifrank-, illetve 250 forintos euróárfolyam feletti kurzuson vették fel devizahitelüket, azok nem élhetnek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével - tudta meg a kormány szerdai döntését a Magyar Nemzet és az origo.hu internetes hírportál az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): NAPINem konzultáltak a Magyar Bankszövetséggel a Fidesz-KDNP frakciónak arról a javaslatáról, amely szerint a devizahiteleseknek lehetővé tennék adósságuk rögzített árfolyamon történő végtörlesztését; a bankszövetség a javaslatot elnöksége állásfoglalása után kommentálja - mondta az MTI-nek Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója pénteken.
Szerző(k): MTI-EcoKötött árfolyamú, egyösszegű végtörlesztés lesz a devizahiteleseknek - ezt jelentette be Lázár János a hajdúszoboszlói Fidesz-frakcióülés döntését ismertetve.
Szerző(k): NAPI