A bankok megütközve fogadták, hogy Rogán Antal szerint a bankszövetség támogatja az állampapír-javaslatot.
Szerző(k): Nagy László NándorA végtörlesztés miatti forgalomélénkülés még ebben a hónapban is kitart, és ez az 5-10 milliósnál drágább lakások piacát is érinti. Az eladóknak jó, a vevőknek rossz hír, hogy az árak a vártnál kisebb mértékben csökkentek.
Szerző(k): NAPIA K&H Bankcsoport 2011-ben 1 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének hatása miatt 96 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi eredménynél - közölte a társaság.
Szerző(k): NAPIA részben a végtörlesztés intézménye okozta befektetői bizalom- és forráshiány miatt recesszióba süllyedő magyar gazdaságban sok adós helyzete kritikussá válhat. Ez a devizahitelüket forinthitellel kiváltókat is súlyosan érintheti - egyebek mellett ez derül ki a GKI legfrissebb, a végtörlesztések hatásáról szóló blogbejegyzéséből.
Szerző(k): NAPIJanuárban még 707 millió eurót fizetett ki ténylegesen az MNB a végtörlesztéshez kapcsolódó tenderén. A már elfogadott, de még ki nem fizetett ajánlatok összege csaknem 800 millió euróra rúg.
Szerző(k): NAPIAki valamilyen okból lemaradt a végtörlesztésről a \"hajrában\", annak sem kell aggódnia, az árfolyamgát várhatóan áprilistól belépő új rendszere megoldást jelenthet a még mindig jelentős devizahitellel rendelkező adósoknak - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese.
Szerző(k): NAPIMindössze 13 millió eurós adózott eredményt ért el tavaly a belga KBC-csoport a 2010-es 1,86 milliárd helyett, mindezt úgy, hogy a negyedik negyedévben 437 millió eurós profitja volt a csoportnak.
Szerző(k): Deák BálintPuccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány magyar valamint külföldi diplomata is – többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén vitaindító beszédében a hvg.hu beszámolója szerint. A miniszterelnök utalt arra, hogy a végtörlesztéssel a tehermegosztás elért ahhoz a ponthoz, ahol az tovább nem növelhető; azaz az önkormányzatok eladósodottságán nem segít a kormány egy hasonló konstrukcióval.
Szerző(k): NAPIA kormány keddi ülésén döntés született arról, hogy az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően – közölte szerdán az NGM.
Szerző(k): NAPI