Néhány héttel a 2001. szeptember 11-i repülőgépes terrortámadások után újabb sokkoló bűncselekmény-sorozat rázta meg az amerikai közvéleményt: egy ismeretlen elkövető lépfenével fertőzött leveleket küldött áldozatainak, akik közül öten meghaltak, 17-en megbetegedtek. Most a támadássorozatot és az azt követő nyomozást feldolgozó hatrészes filmsorozat készült, amit péntektől vetítenek a NatGeo tévécsatornán.
Szerző(k): Domokos ErikaA lengyelek kis többséggel amellett vannak, hogy a kormány nyugodtan sanyargassa további korlátozásokkal oltatlan honfitársaikat, miközben a lakosságnak még alig több mint felét oltották be.
Szerző(k): Komócsin SándorMagyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az NNK sajtóhivatala.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel kormány egészségügyi minisztere határozottan kiállt amellett, hogy ne vezessenek be korlátozó intézkedéseket az erősödő járvány miatt, mert ezek szerinte nem igazán hatékonyak.
Szerző(k): Komócsin SándorKét nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új dél-afrikai, omikron nevű variánsának jelenlétét azonosították - közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Az érintettek lakókörzetében célzott tömeges szűrés kezdődött az esetleges további esetek felderítésére.
Szerző(k): Domokos ErikaGigantikus áresés volt a világ tőzsdéin pénteken, de miért? A válasz elég egyszerű: ha igaz, amit most gondolunk az új Covid-variánsról, akkor nagyon nagy baj van. Ráadásul valójában semmit sem tudunk, és a tőzsdék legjobban a bizonytalanságot gyűlölik - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő a blogján.
Szerző(k): Domokos ErikaMegosztottak a tudósok abban, milyen meglepetéseket tartogathat még a koronavírus az embereknek. Vannak akik szerint lassan eléri kártékonyságának maximumát, mások attól tartanak, hogy jöhetnek a vakcinákkal szemben ellenálló, új mutációk. A vita nagyon tudományos, minkét félnek "döntő" érvei vannak.
Szerző(k): Komócsin SándorMiközben a német kormány további járványügyi szigorításokat fontolgat, három kínai orvos összeszedte minden bátorságát, és szigorúan építő jelleggel, a kommunista párt hatalmának erősítése céljából kritikát fogalmazott meg a kormány egyik járványintézkedésével szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorAz újra kötelező maszkviselés nem vette el a magyarok kedvét a bevásárlástól - számolt be egy a kiskereskedelemben tevékenykedő szakszervezet vezetője, aki megdicsérte azokat, akik korábban már önként visszavették a maszkot.
Szerző(k): Komócsin Sándor