vírus

02.
18.
15:53
Már a német pénzemberek is aggódnak a koronavírus miatt

Már a német pénzemberek is aggódnak a koronavírus miatt

Jelentősen, a vártnál jóval erősebben romlott a német befektetők hangulata februárban azon aggodalmak miatt, hogy az új koronavírus által okozott járvány visszafoghatja a világkereskedelem növekedését és mélyítheti a német feldolgozóipar válságát - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
18.
09:36
A járvány miatt a magyar szakszervezetek asztalra csaptak

A járvány miatt a magyar szakszervezetek asztalra csaptak

Miközben a sajtóban a Magyarországon még nem megjelent koronavírussal rengeteget foglalkoznak, az itthon valós veszélyt jelentő influenza-járványról alig esik szó. A szakszervezetek szerint a munkáltatók nem veszik figyelembe, ha a dolgozók betegek, munkába rángatják őket, ezzel segítve a betegség további terjedését.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
14.
10:06
A koronavírus áldozatai körül kavar Kína, egyre jobban terjed a fertőzés

A koronavírus áldozatai körül kavar Kína, egyre jobban terjed a fertőzés

Nőtt a halálos áldozatok száma, de közben csökkent is Kínában a hivatalos adatokban. Ennek oka, hogy a helyi hatóságok szerint adminisztrációs hibák történtek korábban. Mostantól már kevesebb kritérium teljesülése után is fertőzöttnek nyilváníthatnak valakit. Az Egyesült Államok nagyobb átláthatóságot vár el Kínától.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
12.
22:41
Újabb brit állampolgár kapta el a koronavírust

Újabb brit állampolgár kapta el a koronavírust

Újabb brit állampolgár szervezetében azonosították szerdán a koronavírust, így a nagy-britanniai megbetegedések száma kilencre emelkedett. Azok közül azonban, akiket az egyik külön e célra létrehozott angliai karanténban tartottak megfigyelés alatt, a szerdán ismertté vált vizsgálati eredmények szerint senki nem fertőződött - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
02.
12.
11:14
Már a biztonságosnak hitt Apple-gépekre is özönlenek a kártevők

Már a biztonságosnak hitt Apple-gépekre is özönlenek a kártevők

Bár sokan azt hiszik, hogy az Apple számítógépeire egyáltalán nincsenek vírusok, vagy rosszindulató programok, az elmúlt években egyre több malware-t fejlesztenek az OSX operációs rendszerre. Viszont a Windowst futtató gépekre továbbra is ártalmasabb kártevők jelennek meg.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
11.
11:18
Megállíthatatlanul terjed az új vírus a windowsos gépeken

Megállíthatatlanul terjed az új vírus a windowsos gépeken

Egy új, RobinHood névre keresztelt zsarolóvírus fertőzi a Windows operációs rendszert futtató gépeket. Akkor is hatékonyan terjed, ha a felhasználók minden frissítést telepítettek.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
11.
07:08
A koronavírus sorban megfertőzte a hattagú családot, tanácstalanul álltak felettük az orvosok

A koronavírus sorban megfertőzte a hattagú családot, tanácstalanul álltak felettük az orvosok

Érdekes esettanulmány jelent meg a Lancet egészségügyi szaklapban arról, hogyan fertőzött meg egy hattagú családot a Vuhan koronavírus (hivatalos nevén 2019-nCoV). Rokonlátogatásnak indult utazásuk, végül elterjesztették a betegséget két másik városban is. Az első napok tapasztalataiból látszott, a kínai hatóságok mennyire nem tudtak mit kezdeni a fertőzöttekkel. Egy másik kutatásból pedig az látszik, hogyan okoz halált a betegség.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
09.
20:09
Hiába köhögött a Kínából hazajött magyar nő, a hatóságok szerint nem kellett vizsgálni

Hiába köhögött a Kínából hazajött magyar nő, a hatóságok szerint nem kellett vizsgálni

Még szombaton számolt be egy magyar nő arról, hogy bár Kínából jött haza, fájt a torka és lázasnak érezte magát, még kérésére sem vizsgálták meg, hogy fertőzött-e a koronavírussal (hivatalos nevén 2019-nCoV). A magyar hatóságok szerint bár furcsának tűnik, de az eljárás jó. Több kritériumnak kell teljesülnie a járványügyi intézkedésekhez.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
09.
17:29
A koronavírus európai epicentruma is kialakulhatott már

A koronavírus európai epicentruma is kialakulhatott már

Újabb európai fertőzéseit jelentették a Vuhan koronavírus (hivatalos nevén 2019-nCoV) járványának: öt brit állampolgár is megbetegedett. A hatóságok mindannyiuk fertőzését egyetlen helyszínre, egy franciaországi síközpontba vezetik vissza. Mindannyian legalább egy hete jártak ott, így nem kizárt, hogy újabb eseteket fognak jelenteni. Az Egyesült Államok mindemellett felfüggesztette a kínai nagykövetségein a vízumkiadást, Olaszország pedig továbbra sem fogad repülőket a távol-keleti országból.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
08.
13:55
Koronavírus: újabb betegek Franciaországban

Koronavírus: újabb betegek Franciaországban

Öt újabb, az új koronavírussal fertőzött beteget találtak Franciaországban, de az állapotuk nem ad okot aggodalomra - közölte szombaton Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter.

Szerző(k): Szász Péter