Ha elfogadják a javaslatcsomagot, akár már a jövő év elején életbe léphetnek az uniós áfacsomag, a ViDA (VAT in the Digital Age – áfa a digitális korban) első, például a vevői készlet szabályok megszüntetését érintő változásai. A folyamat jelenlegi állásával, a csomag fő céljaival és a többi felmerülő kérdéssel kapcsolatban az Economx érdeklődésére Szadai András adótanácsadó nyújtott tájékoztatást.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsÁtlépte a lélektani határt az államháztartási hiány, de a Pénzügyminisztérium megmagyarázta a bizonyítványt, sőt, a magyar gazdaság teljesítményét illetően igencsak optimista a miniszterelnök is. Orbán Viktor mellett a jegybank is bizakodó a növekedéssel és az infláció visszaszorulásával kapcsolatban. Ennek megfelelően vágtak is. Ez történt a múlt héten és ez vár ránk a napokban. Beharangozónk.
Szerző(k): Hercsel AdélMájusban jelentette be a pénzügyminiszter a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa újabb kétéves meghosszabbítását, azonban azóta sem került az Országgyűlés elé az erről szóló törvényjavaslat. A szakértő nem tartja valószínűnek, hogy az intézkedés nem lesz meghosszabbítva, mivel azzal jelentős mértékben visszaesnének a lakásépítések.
Szerző(k): Vermes ÁdámMár csak pár napig igényelhető vissza a külföldi áfa.
Szerző(k): G. É.Tragikus augusztuson van túl a magyar költségvetés, aminek meg is lett az eredménye: amíg júliusban összelapátoltunk 213 milliárd forintot, addig augusztusban 414 milliárd forinttal szállt el a mérleg. A titok a bevételek elmaradásában keresendő.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaSzezonális hatások miatt zárt elég nagy hiánnyal augusztusban az államháztartás, nagyon elmaradtak az áfa-bevételek.
Szerző(k): S. V.A behajthatatlan követelések után is visszaigényelhető az áfa.
Szerző(k): T. E.Itthon csökken, a határon túl nő a magyarok fogyasztása.
Szerző(k): T. E.Komoly mondása volt a pénzügyi kormányzatnak, hogy a költségvetés július végén 213 milliárd forint többlettel zárt, ami egyben minden idők második legkedvezőbb július havi mutatójának is számít. A Pénzügyminisztérium szerint ez azoknak az intézkedéseknek is köszönhető, amelyeknek köszönhetően a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. De vajon hogyan sikerült erősíteni a büdzsét.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba