Elkészült a hazai vendéglátás új, statisztikai helyzetjelentése, amelyből kiderül: dacára az éttermek átlagnál magasabb áremeléseinek, a szektor még mindig a koronajárvány miatti bezárások és az infláció következtében visszaesett fogyasztás hatásait nyögi. Néhány év alatt több ezer üzlet tűnt el a piacról – ismertette Zerényi Károly szakértő az Economxszal.
Szerző(k): Thurzó KatalinA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozta a kormányzati szektor egyenlegét, amiből nemcsak az derült ki, hogy folytatódik a drasztikus adóssághalmozás, hanem hogy az elsőnegyedéves GDP-adatunk is elég haloványra sikerült.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz előző év azonos időszakához képest 611 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,0 százalékponttal lett kedvezőbb a kormányzati szektor hiánya a Központi Statisztikai Hivatal keddi adatai szerint.
Szerző(k): EconomxCsak ebben a hónapban 1 776,5 milliárd forintot fizettünk be az államkasszába, összesen közel hétezerötszáz milliárd forintnál járunk. A Pénzügyminisztérium mindenesetre büszkén közölte, a költségvetés májusban 49 milliárdos többlettel zárt, ami 2016 óta a legkedvezőbb ötödik havi mutató. Igaz, akkor még nem árulták el, hogyan sikerült ezt az eredményt elérni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba