Egy egész ágazat sorsa múlik a vásárlók bizalmán.
Szerző(k): Sánta AndrásKülönös magyarázatot adott arra Gulyás Gergely, hogy 2023-ban az áfából származó bevétel az előirányzottnak mindössze 87,4 százalékát érte el és ütött egy ezermilliárdos rést az államháztartás falán.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaFebruár elsejével elindult az áfabevallási időszak. A bevallást az eÁFA-rendszerben, webes felületen, illetve a gép-gép kapcsolaton keresztül is megtehetjük.
Szerző(k): Zádori BenceA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb közléséből kiderült, hogy igaza volt azon elemzőknek, akik a lakossági fogyasztás drámai visszaesésére és annak jelentős gazdasági hatásaira figyelmeztettek. Miközben arra is jó esély kínálkozik, hogy az idei év a tavalyihoz képest érdemi elmozdulást eredményez majd a kiskereskedelmi, és azon belül az élelmiszer-forgalomban, a szakértő arra is figyelmeztet, 2022 túlságosan kiugró év volt, aminek tavaly ittuk meg a levét.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaBod Péter Ákos szerint 2024 még nem az az év lesz, amikor már zsákban van a gazdasági növekedés, minden szép és jó. A volt jegybank elnök azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kormányt Brüsszel idén ismét többletdeficit-eljárás alá vonja. A szakember biztos üzleti pozíció és stabil anyagi lét hiányában nem ajánlja, hogy bárki hitelt vegyen fel. Interjú.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA robusztus, 4500 milliárd forintos költségvetési hiány több mint ötöde abból származott, hogy a magyar lakosság 2023-ban annyira elszegényedett, hogy az érezhetően visszafogta a fogyasztást, ami ezermilliárdos bevételkiesést eredményezett. Sőt, az Economxnak nyilatkozó elemző szerint lehetett egy kismértékű szürkülés is a gazdaságban.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA miniszter csak bizakodik abban, hogy sikeresen tudják kezelni az áremelkedést, azonban konkrétumokat nem mondott a malmok kétszámjegyű drágulást eredményező terveire.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMost már egészen biztosan bekövetkezett az, amitől minden gazdasági szakember jó ideje tartott, egy ezermilliárdos lyukat ütött a magyar államháztartáson az áfabevétel elmaradása. A gazdaságkutató szerint azonban ha az idei évben folytatódik az infláció lassulása, lendületet vehet a reálbérek és a fogyasztás növekedése.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMég tavaly nyáron úgy volt, hogy a gyógyszergyártóknak nem kell extraprofitadót fizetniük, azonban a mai napra virradóra megváltozott a helyzet. A Magyar Közlönyben tegnap megjelent, Orbán Viktor által jegyzett rendelet gyógyszergyártói extraprofitadót vezetett be, aminek a bevétele a Rezsivédelmi alapba kerül majd. A ma délelőtti pénzügyminiszteri tájékoztatás szerint ugyanakkor a megjelent rendeletmódosítás a gyógyszergyártók kezdeményezésére, a kormány és a gyártók közötti egyeztetéseket követően valósult meg.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba