Még tavaly nyáron úgy volt, hogy a gyógyszergyártóknak nem kell extraprofitadót fizetniük, azonban a mai napra virradóra megváltozott a helyzet. A Magyar Közlönyben tegnap megjelent, Orbán Viktor által jegyzett rendelet gyógyszergyártói extraprofitadót vezetett be, aminek a bevétele a Rezsivédelmi alapba kerül majd. A ma délelőtti pénzügyminiszteri tájékoztatás szerint ugyanakkor a megjelent rendeletmódosítás a gyógyszergyártók kezdeményezésére, a kormány és a gyártók közötti egyeztetéseket követően valósult meg.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA jelen költségvetési helyzetben nem is lenne indokolt az üzemanyagok áfájának mérséklése, most ennél fontosabb feladat a hiány lefaragása - magyarázta az elemző a jövedékiadó-emelése kapcsán.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaDigitális állampolgárság, PET-palackok visszaváltása, a túró rudi áfája, a gyerek után járó pótszabadság kedvező változása, kötelező elektronikus ingatlanvásárlás, emelkedő benzinárak és autópálya díjak, indul az eÁFA-rendszer, tanári béremelés, békéltető testületek megnövekedett hatásköre, módosuló cégtörvény – ezek a változások nagyon jelentős hatással lesznek az életünkre.
Szerző(k): Drávucz PéterSzocho-kedvezmény az új egyéni vállalkozóknak, alacsonyabb áfa a túró rudira, digitális nyugta és szja-mentes szerencsejáték – ezek is változnak a jövő évtől.
Szerző(k): Horváth Balázs2024-től lép életbe a csok plusz, melyet kizárólag lakásvásárlásra lehet igényelni, és kizárólag a városokban. Csakhogy a vártnál így is jobban a zsebükbe kell nyúlniuk a családoknak lakásvásárláskor.
Szerző(k): Zádori BenceNehéz évet zárt a magyar építőipar, de – részben éppen ezért – lassan kirajzolódnak azok a tendenciák, amik felíveléshez vezethetnek. Lakásépítésbe már most is érdemes belevágni, de a tervezést mindenképpen el kell kezdenie annak, aki támogató gazdasági környezetben akarja befejezni a kivitelezést – véli cikkében Juhász Attila, az Újház építőanyag kereskedelmi hálózat igazgatóságának elnöke, az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Szerző(k): EconomxLegalább kétezer étterem és kávézó jelenthet csődöt Németországban, ahol januártól csaknem háromszorosára ugrik a vendéglátás áfája. A pandémia idején tönkrement, mintegy ötezer üzlet vesztesége után újabb csődhullám közelít a szektorban.
Szerző(k): Thurzó KatalinMagyarország nagyon különös gazdasági helyzetbe került az idén, amit egyelőre nem is lehet teljes mértékben megmagyarázni. Ilyen furcsa alakzatot mutat az áfabevétel mozgása is, amely ebben az évben elmaradt a tervezetnél, ám a fogyasztás volumenének csökkenése nem magyarázza önmagában az alacsony bevételváltozást. A Makronóm Intézet vezető elemzője segített az Economxnak eligazodni a magyar áfarengeteg útvesztőjében.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaVarga Mihály pénzügyminiszter ismét megerősítette, a kormány számára továbbra is kiemelkedően fontos bevételnek számít az áfa, és a még nagyobb tételek érdekében tovább fehérítenék a gazdaságot. Mindezt annak ellenére, hogy egyelőre jóval kevesebb az áfabevétel, mint amennyivel tervezett a kormányzat 2023-ra.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba