A tavalyi 2270,3 milliárd forintnál 369,6 kevesebbet tett ki a hiány idén az első 8 hónapban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban megkülönböztetett figyelemre a monetáris tanács szeptemberi kamatdöntő ülése tarthat számot.
Szerző(k): Szepesi AnitaAugusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya 97 milliárd forintot tett ki, alig tért el az egy évvel korábbi 96,3 milliárd forinttól. Az év első nyolc hónapjában 1900,7 milliárd forint volt a deficit a múlt évi 2261,3 milliárd forinttal szemben - közölte szerdán a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén 5,5 százalékos gazdasági növekedés elérése a cél, ehhez kell az is, hogy július végére a költségvetés 1803,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Szerző(k): Rácz GergőAz előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor idei első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott.
Szerző(k): Rácz GergőMájusban 269 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, ami 55,1 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az öthavi deficit 1312,6 milliárd forintot tett ki, ami 261,1 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában
Szerző(k): Rácz GergőA Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ismét keményen kritizálta a jövő évi költségvetést, ami magas hiány mellett támogatná a gazdaság újraindítását. Matolcsy szerint ezen már túl vagyunk, a magas hiány tévút.
Szerző(k): Rácz GergőA jövő héten nem várható piacbefolyásoló makrogazdasági mutató közlése Magyarországon, de kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a testület tárgyalja a legfrissebb inflációs jelentést is, a Pénzügyminisztérium pedig szerdán teszi közzé részletes tájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2021. május végi helyzetéről.
Szerző(k): Szepesi AnitaA válság elején reméltnél gyorsabban visszanyerheti az ország a gazdaági teljesítményét Varga Mihály pénzügyminiszter szerint. A kormány úgy látja, hogy a tervezett nemzetközi vállalati adóharmonizáció káros, a hitelmoratóriumot ki kell vezetni, de óvatosan.
Szerző(k): Rácz Gergő