Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szállíthat földgázt egy debreceni városgazdálkodási cégnek, nettó 798 forint köbméterenkénti áron. A földgáz lakossági piaci ára 747 forint köbméterenként.
Szerző(k): Németh GézaHelyreállhat a szemétszállítás rendje Budapesten, megszületett a megállapodás a Budapesti Közművek és a munkavállalók képviselete között - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán. Három nap után az FKF dolgozói felveszik a munkát és péntek hajnalban kivonulnak hulladékgyűjtésre. A dolgozók egyszeri rezsitámogatást, decemberben karácsonyi jutalmat kapnak, egyeseknél az ösztönző jellegű pótlék felét az alapbérbe építik.
Szerző(k): Domokos ErikaA BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió ismét megküldte az eddig rendezetlen díjtételekről szóló számláit az NHKV Zrt.-nek (kukaholdingnak), hogy a fővárosi hulladékszállítás újraindulhasson - közölte a fővárosi cég. A számlák összege bruttó tízmilliárd forint.
Szerző(k): Domokos ErikaA NIF Zrt. hivatalosan is bejelentette, amit már hónapok óta tudni lehetett: megszűnik az állami társaság és a feladatait az Építési és Beruházási Minisztérium veszi át.
Szerző(k): Szász PéterMagyar állami tulajdonba került a cseh katonai repülőgépgyártó megvásárlásához MFB-hitelt kapott HSC Aerojet Zrt., amelynek Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi honvédelmi miniszter volt a többségi tulajdonosa. Az államé lett Orbán Viktor kormányfő kedvenc sportlapja, a Nemzeti Sport is - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Domokos ErikaKikiáltási áron, nettó 640 millió forintért kelt el a Szerencsejáték Zrt. leányfalui 2,8 hektáros, ősfás, parkosított üdülőingatlana, amely egykor népszerű rendezvényhelyszín volt Budapesttől fél órányi autóútra. A nyertes egy minimális tőkével nemrég alapított cég, amelynek tulajdonosa nem köthető más ingatlanos vagy turisztikai vállalkozáshoz.
Szerző(k): Domokos ErikaAz MVM Zrt. 81,1 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első fél évet, míg a tavalyi azonos időszakban 28,3 milliárd forint adózás utáni nyeresége volt – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett konszolidált jelentésből.
Szerző(k): Domokos ErikaEz év utolsó napján öt állami beruházó cég beolvad az Építési és Beruházási Minisztériumba, és egy állami cementgyárat kell építeni - döntött a kormány.
Szerző(k): Németh GézaOktóber közepétől drágulnak a számsorsjátékok: egységesen 50 forinttal kerül majd többe az ötös- és hatoslottó, a Skandináv lottó alapjátéka, továbbá a Joker, a Kenó, a Luxor és a Puttó is. A Szerencsejáték Zrt. az elmúlt években sorra döntötte a bevételi csúcsokat, és hogy ez így is maradjon, ahhoz jó alapot adhat az áremelés. A legutóbb 2019 végén, 2020 elején drágultak az alapjátékok 50 forinttal, a jelenlegi 250, illetve 300 forintra.
Szerző(k): Domokos Erika