Mintegy egymilliárd forintért 8,5 hektár telket vásárolna Fóton a Nemzeti Filmintézet, ahol a Rákay Philip-féle, nagyszabású Petőfi Sándor-filmet is forgatnák. A telekvásárlás a korábban már bejelentett, állami stúdiófejlesztéssel összhangban valósul meg, közölte a Filmintézet. Fóton 42 milliárdból fejlesztenek.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány és Debrecen együttműködése újabb ponthoz érkezett, kormánydöntés értelmében a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán. A debreceni közgyűlésnek még jóvá kell hagynia az állami tulajdonszerzést.
Szerző(k): Csernátony CsabaLezárultak a bértárgyalások a MÁV-Volán-csoportnál hétfőn a csoport érdekegyeztető tanácsának ülésén - tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJanuár első napjaiban megjelentek a közbeszerzési pályázatok, amelyek keretében 543 járművet vásárolna a Volánbusz Zrt., az első autóbuszok már az év végén forgalomba állhatnak - tájékoztatta a közlekedési társaság az MTI-t. A tervek szerint egy év alatt ezernél is több további új jármű fiatalíthatja majd a buszflottát.
Szerző(k): Domokos ErikaDöntött az Országgyűlés: a jövőben a természetvédelmi céllal megvásárolt védett állami területeket profitorientált erdőgazdaságok kaphatják meg. A december 14-én megszavazott "agrársaláta" módosító jogszabály emellett a védett természeti területek magánkézbe adását is megkönnyíti - írja a WWF Magyarország. A természetvédelmi szervezet szerint a módosítás kárt okoz a védett területeknek és ellentétes az Alaptörvénnyel, ezért a köztársasági elnökhöz fordultak.
Szerző(k): Domokos ErikaMájus óta nem volt telitalálat a hatoslottón: vasárnap már 3 milliárd forintos főnyeremény várja a játékosokat. Ez a hatoslottó 33 éves történetének eddigi legnagyobb nyereménye. Az állami szerencsejáték-szervező cég éves bevétele is sorra rekordot dönt. A magyarok tavaly közel 60 milliárdért vettek ötöslottót és 24,6 milliárdért hatoslottót.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Index a birtokába jutott körlevél alapján azt írja, hogy a többségi állami tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bruttó 150 ezer forinttal honorálja azokat, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.
Szerző(k): Domokos ErikaBoth Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át november 19-től a Hagyományok Háza vezetését; az új főigazgató kinevezése öt évre szól - jelentette be az MTI szerint az intézmény keddi állománygyűlésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj csúcsot ért el a balatoni komp nyári utasforgalma az idén, amely a tavalyit csaknem 15 százalékkal, de az elmúlt évtizedek rekordévének számító 2019-est is 3 százalékkal túlszárnyalta; a szállított kerékpárok száma 2019-hez képest 25 százalékkal nőtt augusztus végéig - közölte Veigl Gábor, a többségi állami tulajdonú Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos Erika