A Budapesten tapasztalt általános lassulás ellenére a főváros egyik kiemelkedően fontos innovációs központjában, Kőbányán jelenleg is számos pozícióba keresnek új munkatársat az innovációs-, autó-, gyógyszer- és söripar, a rendezvényszervezés, valamint az önkormányzati és közszféra vezető szereplői.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA kormány célja, hogy a jelenlegi 80-ról 85 százalékra emelkedjen a 20-64 éves korosztály foglalkoztatási rátája – hangsúlyozta egy csütörtöki állásbörzén Czomba Sándor.
Szerző(k): EconomxTámogatott képzésekkel segíti a kormány a Tungsram elbocsátott dolgozóit - adta hírül az TIM.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idei év első negyedévben csaknem 1500 forint volt a fizikai dolgozók átlagos órabére – adta hírül a Trenkwalder.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz új állás keresésének legerősebb indoka a nem megfelelő fizetés. A munkavállalók igénylik az innovatív megoldásokat, átlagosan leginkább a négynapos munkahétnek, menzának és a rendszeres közösségépítő programoknak örülnének.
Szerző(k): Molnár CsabaA kékgalléros, vagyis a fizikai munkát végző dolgozók közül csak minden tizedik áll ellen a csábításnak, ha az új pozíciót, új munkahelyet kicsit jobban megfizetik. Ráadásul sokan maguk is aktívan keresik a váltási lehetőséget - derült ki egy friss felmérésből. Leginkább a gyártásból hiányzik a kellő munkaerő; gépkezelők, karbantartók és targoncások után kutat jószerével mindenki.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMásodszor szervez közösen állásbörzét a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ), Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁV-csoport; a szerdai rendezvényen 31 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szervezet több mint 2200 betölthető állást kínál a munkavállalóknak - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA krónikus munkaerőhiány már a kaszinókban is felütötte a fejét, ezért karriernapon keresték a zuglói Atlantisban a jövő krupiéit.
Szerző(k): Vég MártonÁllásbörzét, karrierexpót tartanak az állami cégek szerdán délelőtt 11 óra és délután 18 óra között a fővárosban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol 26 állami vállalat mutatkozik be, és 2200 betölthető állásra várják a jelentkezőket - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Dániel