Érvényes a Qualitas Gimnázium engedélye az iskola igazgatója szerint.
Szerző(k): Zádori BenceMég soha nem fizettek ennyit pulóverért.
Szerző(k): EconomxTöbb mint 120 millióról indulhat Picasso remekművének kikiáltási ára a festő szeretőjét ábrázoló alkotás őszi árverésén.
Szerző(k): Zádori BenceJó pénzért kelt el egy online aukción egy kislány „elátkozott” portréja, amelyet kétszer is visszavittek egy jótékonysági boltba, azzal az indokkal, hogy a festményt kísértet járja át.
Szerző(k): Horváth TiborÉppen egy hónapja, augusztus 4-én adták át a felújított Lánchidat a fővárosban, amit akkor egy éjfélig tartó zenés-táncos piknikkel ünnepelhettek meg az érdeklődők. A felújítás öröme azonban eddig tartott, máris megrongálták a hidat.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraÖsszesen hat vevő több mint ötvenmillió forintot fizetett a Lánchíd elárverezett kandelábereiért. Az árverésből befolyó összeget a kárpátaljai testvérvárosnak, Beregszásznak ajánlja fel a főváros.
Szerző(k): Horváth TiborPannóniából származó ókori Vénusz-szoborfejet vásárolt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum egy belgiumi árverésen.
Szerző(k): Varga CsengeValóságos autócsodákra lehet licitálni az adóhivatal honlapján.
Szerző(k): EconomxAz energiahivatal 500 millió forintra bírságolta a PPD horvát energiakereskedőt, amely egy hazai földgázszállítást érintő aukción félrevezető módon vett részt.
Szerző(k): Varga Csenge