A becsült nettó 9 milliárd 490 millió forint helyett nettó 10 milliárd 764 millió forintért a West Hungária Bau Kft, az Épkar Zrt. valamint a Build IT Mérnökiroda Kft. alkotta konzorcium újíthatja fel a budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttest.
Szerző(k): Németh GézaA Millenáris tízmilliárdos parkjának kivitelezésében is részt vevő Garage Kft. építheti fel fővállalkozóként - egyedüli ajánlattevőként, nettó hárommilliárd forintért - a református egyház új iskoláját Fehérgyarmaton. A beruházást az állam finanszírozza.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az MNB-alapítványok vagyonkezelőjének Váci úti irodaház építését - írta a Zoom.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA zalakarosi székhelyű Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. nyerte a Nagykanizsai Megyei Jogú Város által megvalósítani kívánt mélyépítési beruházásokra kiírt 2 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzést.
Szerző(k): Németh GézaÉrezhetően és nagyságrendileg megugrott az építési kedv Magyarországon az erre vonatkozó egyszerű bejelentés bevezetése óta - mondta a Magyar Időknek Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára. Idén csaknem kétszer több családi ház építésére tettek egyszerű bejelentést, mint amennyien két éve engedélyt kaptak ilyen építkezéshez - idézi az MTI a pénteki lapszámot.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Paár Attila tulajdonában lévő West Hungária Bau Kft. és az Opus Nyrt. révén Mészáros Lőrinc befolyása alá került Euro Generál Zrt. nyerte meg a Győrben felépítendő Árpád parkolóházra és balett-teremre kiírt közbeszerzést, nettó 1 milliárd 674 millió forinttal.
Szerző(k): Németh GézaNégy ajánlattevő közül a Sade Magyarország Mélyépítő Kft. és a Veolia Water Solution Technologies Magyarország Zrt. nyerte a Kétegyháza, Csongrád, Okány településeken megvalósítandó szennyvíztisztító telep, illetve csatornahálózat fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzést, nettó 5 milliárd 774 millió forinttal.
Szerző(k): Németh GézaZuhanásszerű visszaesés jön a lakásépítésben a kedvezményes áfa lejárta, 2019. december 31. után. Az újépítésű lakások 2019-re várt több mint 26 ezres száma után újra a 10 ezres volumennel barátkozhatunk - derül ki az Építési piaci prognózis legfrissebb kiadásából, melyet készítője, Varga Dénes mutatott be.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy évtizedes csúcsra gyorsult az új lakások értékesítése az Egyesült Államokban októberben, ami mutatja a gazdaság erejét, de egyben tükrözi a kínálat gyengeségét.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan