építőipar

02.
10.
10:25
Nagyon elszálltak az építőanyagárak a németeknél is

Nagyon elszálltak az építőanyagárak a németeknél is

A németországi építkezéseken a nyersanyagárak tavaly szinte robbanásszerűen megugrottak. Az egyes építőanyagok, például a fa és az acél 1949 óta nem látott áremelkedést produkáltak - jelentette a Destatis.

Szerző(k): Domokos László
02.
09.
13:05
Drágulás: a kormány 50 milliárdért építtet két iskolát Dunakeszin

Drágulás: a kormány 50 milliárdért építtet két iskolát Dunakeszin

Kormányzati magasépítési beruházásként valósul meg két új iskola építése Dunakeszin, uszodával, sportpályákkal és egy rendezvényhelyszínként is használható 450 fős étteremmel együtt. A megvalósításra 49,6 milliárdot használhat fel az állami beruházási ügynökség, Dunakeszi városa pedig 300 millió forintot kap az innovációs tárcától azért, hogy tájékoztassa a lakosságot a beruházásról - derül ki a kormány most megjelent határozatából.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
08.
17:17
Sümeg sem lehet meg körforgalom nélkül

Sümeg sem lehet meg körforgalom nélkül

Több mint 435 millió forintból épül körforgalom Sümegen a 84-es főút, valamint a Tóth Tivadar és Fehérkő utcák csomópontjában – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel. A beruházás költségét az állami költségvetés állja.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
07.
11:02
Cégalapítási láz dúl az építőiparban, de vannak óvatosságra intő jelek

Cégalapítási láz dúl az építőiparban, de vannak óvatosságra intő jelek

7500 új társas vállalkozás bejegyzésével zárta a 2021-es évet az építőipar, ezzel minden idők legerősebb cégalapítási éve lett az elmúlt év a szektorban, vannak azonban óvatosságra intő jelek is.

Szerző(k): Szepesi Anita
01.
30.
10:01
Sok embert érint: februártól nem járnak a vonatok Délegyháza és Kelebia között

Sok embert érint: februártól nem járnak a vonatok Délegyháza és Kelebia között

Indulnak a nagy lezárások a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal 660 milliárdos magyarországi szakaszának felújítása miatt, ezért módosul a menetrend. Február 1-jétől április végéig nem járnak a vonatok Délegyháza és Kelebia között, busszal lehet közlekedni. A változás 50 ezer embert érint, akik 20-45 perccel nagyobb menetidővel számolhatnak az átszállások és a buszos közlekedés miatt.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
28.
12:25
Borús a hangulat az euróövezetben

Borús a hangulat az euróövezetben

A vártnál gyengébbnek bizonyult, kilenc havi mélypontra csökkent januárban az euróövezeti gazdasági hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) felmérése alapján.

Szerző(k): Szepesi Anita
01.
25.
21:12
Kötvénypénzből vett irodaházat az eddig kivitelezőként ismert Épkar

Kötvénypénzből vett irodaházat az eddig kivitelezőként ismert Épkar

Irodaházat vásárolt Budapesten, a Rákóczi úton 10,8 milliárd forintért az Épkar Zrt. - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Az Épkar és a tulajdonosaihoz köthető Magyar Építő az építőipari közbeszerzések egyik gyakori nyertese. A vállalat korábban bejelentette, hogy az MNB Növekedési kötvényprogramja keretében kötvényeket bocsát ki, bevételéből pedig irodaházat venne.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
23.
07:40
Még mindig nagyon sokan készülnek áremelésre az építőiparban

Még mindig nagyon sokan készülnek áremelésre az építőiparban

Januárban hibahatáron belül emelkedett a GKI építőipari bizalmi indexe, ami hosszabb ideje nem tör ki egy viszonylag szűk sávból. A magasépítők kilátásai az előző hónaphoz képest javultak, a mélyépítőké kissé romlottak.

Szerző(k): Szepesi Anita
01.
21.
15:58
47 milliárdos állami munkára szerződtek Mészárosék

47 milliárdos állami munkára szerződtek Mészárosék

A Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. építheti fel a kőbányai multifunkcionális sportcsarnokot, uszodát és parkolóházat, nettó 46 milliárd 996 millió forintért. A cégeket már tavaly kiválasztotta az állami BMSK, de a szerződéskötésre 2022. január 12-én került sor.

Szerző(k): Németh Géza
01.
17.
16:40
Kilométerenként 40 milliárdért épülhet tovább az M0-ás

Kilométerenként 40 milliárdért épülhet tovább az M0-ás

A 10. számú és a 11. számú főutak összekötését biztosító alig 8 km hosszú M0-s körgyűrű új szakaszán több mint 5,2 km hosszú alagút épül, a beruházás kivitelezője várhatón 40 milliárd forint feletti kilométeráron fog versenybe szállni - derül ki a Magyar Építők cikkéből.

Szerző(k): Szepesi Anita