Júliustól és augusztustól is bővül az újbudai fizetős övezet. Megszűnik az ingyenes parkolás a Inforpark környékén, valamint a Gellèrthegy lábánál.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚjbuda önkormányzata idén több lépcsőben növeli a fizetős parkolási zónák méretét, de nem maradnak ingyenesek a fővárosi tulajdonú utak sem.
Szerző(k): Szász PéterA Feneketlen-tónál lévő parkot szeretnék elnevezni Törőcsik Mariról, ehhez azonban még a XI. kerületi képviselő-testület és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is szükség van.
Szerző(k): Csernátony CsabaLászló Imre, Újbuda polgármestere a XI. kerületi képviselő-testület következő ülésén azt fogja javasolni, hogy nyilvánítsák eredménytelennek a Kelenföldi városközpont értékesítésére kiírt pályázatot, miután a beérkezett pályamunkák egyike sem volt összhangban a környéken élők, elmúlt hónapokban megfogalmazott elvárásaival - adta hírül a kerületi önkormányzat.
Szerző(k): Szász PéterA budapesti XI. kerület lett a világ hetedik legmenőbb városrésze, ami a gasztronómiai felhozatalt illeti a Time Out brit magazin összeállítása szerint. Olyan városokat előztünk meg, mint Melbourne vagy Hongkong.
Szerző(k): Tér Diána50 ezer forint értékű cafeteria-juttatást kapnak az Újbuda Önkormányzata fenntartásában működő óvodák, szociális- és gyermekintézmények és az Újbuda Gamesznál dolgozó munkavállalók - írja László Imre polgármester.
Szerző(k): Szász PéterA XI. kerületi önkormányzat parkolóőröket venne fel.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Dél-budai Centrumkórház létesítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházást kiemelten közérdekűvé nyilvánította a kormány.
Szerző(k): Németh GézaEredménytelen lett annak az újbudai sarokteleknek az eladási pályázata, amely komoly vitákat szült a helyiek körében. László Imre XI. kerületi polgármester jelentette be, nem adják el az Ulászló utcai volt védőnői központot, így a zöld pusztulásától tartó környékbeliek fellélegezhetnek - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szász Péter