A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. március elején árverezte el a Rába járműgyártó egykori siófoki üdülőjét. Most kiderült, a Balatonhoz és a Siófok-Sóstó horgásztóhoz is közel lévő ingatlant a Digital Minds Kft. vette meg kikiáltási áron, 168,91 millió forintért. A cég közreműködik a Rogán Cecíliához köthető - jelentős állami támogatással megvalósuló - Fitbalance és "nemzeti futóverseny" rendezvények megvalósításában.
Szerző(k): Domokos ErikaKedvező adottságú üdülőingatlanokat árverez el a nemzeti vagyonkezelő a Rába járműgyártó megbízásából. Az egyik ingatlan a Siófok-Sóstó horgásztó mellett, a másik a horgásztóként is használt fehérvárcsurgói víztározó mellett helyezkedik el, míg a harmadik egy több mint egyhektáros terület Balatonszemesen. A rajtuk álló épületeket 15 éve nem használták.
Szerző(k): Domokos ErikaA MÁV balatonkenesei, egykor üdülőnek használt, közel 1,3 hektáros ingatlanát hirdette meg árverésre a nemzeti vagyonkezelő. A kikiáltási ár két éve 150 millió forint volt, most 91,1 millió. Az ingatlant idén nyáron a MÁV tíz évre bérbe adta egy cégnek, amely elővásárlási jogot is szerzett. Az elavult épületeket lebontják, de a terület "jól beépíthető, fejleszthető".
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős beruházási hitelt vett fel a három magyar milliárdos közvetett tulajdonában lévő CDHT Hotel Projekt Kft., amelyet a volt tihanyi pártüdülő területén indult beruházás végrehajtására hoztak létre. A kölcsönt az OTP Bank nyújtotta, amelyet egyik közvetett tulajdonos, Csányi Sándor vezet.
Szerző(k): Komócsin SándorKilenc, köztük Andrássy úti, budai vári, Naphegy téri és Balaton-parti ingatlanokat tartalmazó ingatlancsomagot adott el közel bruttó 15 milliárd forintért a Nemzeti Vagyonkezelő, a licit júniusban zárult, a nyertest azonban csak most nevezték meg. A nyertes ingatlanalapot kezelő cég Jellinek Dániel ingatlanbefektetőhöz köthető.
Szerző(k): Domokos ErikaPár napja "technikai okok miatt nem üzemel" az "adrenalin élményhajózást" kínáló, Hyperjet nevű hajó a Balatonon, de júniusban és július elején szállított utasokat, és idén már működési engedéllyel is rendelkezik a tóra. Bár ehhez mellőzniük kell a gyors manővereket, a merülést és perdülést. "A fővárosi kormányhivatal kizárólag közforgalmú személyszállítás céljából engedélyezte a kishajó balatoni üzemeltetését" - közölte az ITM államtitkára Vadai Ágnes DK-képviselő írásbeli kérdésére.
Szerző(k): Domokos ErikaA üdülőövezetek ingatlanpiacát kevésbé súlyosan érintette a járvány, tavaly Budapestet leszámítva 14 százalékos volt a fajlagos árnövekedés, 5 százalékponttal magasabb az országos átlagnál. A Balaton környéken kiemelkedő, 22 százalékos drágulást tapasztaltak a Takarék Index elemzői. A tranzakciók száma sem csökkent drasztikus mértékben, sőt, a Tisza-tónál több ingatlant adtak el, mint 2019-ben.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kikiáltási áron, bruttó 527 millió forintért elkelt az egykori Vas megyei önkormányzat, majd az állam által Erzsébet-táborként használt balatonberényi gyereküdülő - adta hírül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) online árverésére hivatkozva a Nyugat.hu. Az 1,6 hektáros ingatlant izgalommentes liciten adták el. A szombathelyi önkormányzat korábban jelezte, hogy visszavenné az üdülőt.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy Fidesz közeli alapítvány a józsefvárosi ellenzéki önkormányzatot megkerülve ajánl gyermeküdültetést a kerületben élő szülőknek, miután a helyhatóság nem kap pénzt a kormánytól kerületi üdülő felújítására.
Szerző(k): Komócsin Sándor